Hoztam egy hosszabb bejegyzést egy korábban vart ruhadarabról.
Még 2017-ben, amikor az első ilyen ruhámat készítettem, kapkodva, sietve csináltam olyankor, amikor az anyagbolt, ahol kinéztem egy gyönyörű lent épp nyári szünetet tartottak, és a sehol sem találtam kék lent, ugyanakkor, nem ismertem volna be, hogy nem tudom időre megvarrni a ruhát.
Befestettem néhány méter lent kékre, és a ruhát különösebb gyakorlat nélkül (nem a varrás, hanem a történelmi ruhák terén különösebb gyakorlat nélkül), különösebb átgondolás nélkül varrtam meg. Mégis nagyon szerettem, és jól kiszolgált.
Ugyanakkor, az évek során párszor kimostam, és jó sok időt eltöltöttem a napon, szóval sokat fakult, ráadásul fogytam is, és rendesen lógott már rajtam.
Ráadásul, alighogy befejeztem, tudtam, hogy előbb-utóbb újat akarok majd belőle. Amikor vastagabb, sötétkék lent találtam az ILove textilben, bevásároltam egy ruhára valót, és eltettem, arra az időre, amikor ennek eljön ideje.
Volt még a készleteimben egy darab (umm, öt méter) narancssárga len, ami olyan élén, szinte neon színű volt, hogy napszemüveg kell hozzá. Mivel én én vagyok, no problemo, megpróbáltam befesteni pirosra, és az eredmény olyan gyönyörű sötét, rozsdanarancs szín lett, amiért vöröshajú koromban ölni tudtam volna. Ez a darab lenvászon szintén a készleteimben lapult, mert túl sárga volt ahhoz, hogy az ősz hajammal az arcom közelében hordjam, viszont túl szép, hogy eladjam vagy elajándékozzam.
Az egyik alkalommal, viszont, amikor a polcaimat pakoltam, egymás mellé került a sötétkék és a narancs, és megvilágosodtam... a narancsból remek alsószoknyát tudok varrni. Ez az!
Elmentem a kellékes nagykerbe, és minden létező narancsságra díszítést megvettem, és előástam a korábban a készleteimben lapuló csipkéket, amik azóta lapultak a készleteimben, hogy vörös hajam volt, és tudtam narancssárgát hordani.
Az alsószoknya varrása egyszerű volt, a legtöbb gondolkodást a díszítése igényelte, mert a csipkeszalagok viszonylag keskenyek voltak, de végül egymás mellé téve, és a bársonyszalaggal kiegészítve egész jól mutattak.
De a ruha, vagy angolul a kirtle. A régi szabásmintáját én rajzoltam, és Tilda barátnőm segített a próbával és az igazítással. Ugyanakkor már nem volt jó a mérete, és szerettem volna valamivel... korhűbbet.
Igen, tudom, hogy az igazi korhű 16-17. századi ruha gyapjúból készült, de egyrészt, akkoriban az egész földön hűvösebb volt, és Angliában, Flandriában meg a Németalföldön ma is más az időjárás, mint Magyarországon és Olaszországban, ahol, Palmanovában 35-38 C° volt... Amikor az a kérdés, hogy hőgutát kapunk-e vagy a gyapjú helyett lenvászon ruhát veszünk fel (amikor a len egyébként korhű, csak épp nem feltétlenül felsőruházathoz használták), azt hiszem a válasz egyértelmű.
Margo Anderson kirtle szabásmintáját használtam alapul, és hát, istenem, sokat kínlódtam vele, Lehet, hogy a gond az, hogy a testalkatom teljesen más. Elővettem ugyan a Tudor Tailor és az Everyday Tudor könyveket is, de.... Ugyanazokba a problémákba futottam, mint a reneszánsz ruhánál
Csináltam próbadarabot, és igazítottam is, de egyedül voltam. Beismerem, a próba és a méretre igazítás nem az erős oldalam, pláne, ha egyedül, magamnak kell csinálnom, el tudok veszni.
A felsőrész túl széles volt, a vállpántok túl hosszúak. Nem igazán volt sok időm, és ismertek, ha új ruhát akarok egy rendezvényre, akkor új ruhám lesz, ha beledöglök is, vagy nincs időm rá.
Sajnos a készítésről nem találom a fotókat. Kár, mert a felsőrészbe most tettem merevítést Gyorskötözőket használtam, bár így, utólag a fűzés mellett erősebbet, akár acélmerevítést kellett volna használnom.
Gondolkoztam a szoknya aljának díszítésén is, a régi ruhán piros köper (vagy danubia? -sohasem tudom, a 3 cm széles) szalag volt, és ki gondolta volna, hogy a kézzel festett kék anyagból készüét ruhán a gyári szalag ereszti majd a színét?
Mindesetre imádtam a gyűrött hatású bársonyszalagot, de kissé túl egyszerűnek találtam, de, amikor a selyemszalagot hozzáadtam (igazából ferdepánt) tetszett a hatás, ahogy a matt és fényes felületeken különböző módon tört meg a fény.
Ugyanakkor a testrészen csak a bársonyszalagot használtam, és kézzel varrtam fel.
A rég ruhán a fűzés hátul volt, de amióta megtapasztaltam a szabadságot, hogy a 18. századi ruháimba egyedül is fel tudok öltözni, célul tűztem ki, hogy minden korszakból legyen legalább egy szett olyan öltözékem, aminek a felvételéhez nem kell segítség. Vagyis marad a fűzés elöl, és fémgyűrűket használtam hozzá.
(Esküszöm, voltak képeim a ruha lesejéről, arról, hogyan adtam hozzá a karikákat, de nem találom az április és augusztus közötti telefonos képeimet... igaz, akkoriban telt meg a sz.gépem memóriája annyira, hogy hetekig egyetlen képet sem tudtam egyik mappából a másikba tenni, de, akkor is meg kellene, hogy legyenek, valahol...
Ezen a képen látszik, mennyire eláll a vállpánt...
Arról nem beszélve, hogy az anyag nemcsak a színét eresztette, vízben, nemcsak ott fogott, ahol megizzadtam, hanem mindenhol, a kezem csupa kék volt, és mindenhez, amihez hozzáért :-(
Átmostam ugyan színrögzítővel, és futtattam vele egy kört ecettel, ami segített... valamit. Mr nem fogom szétszedni, elkönyvelem hordható próbadarabnak, és egy leckének, amit megtanultam.
Amennyire lehetett, rövidebbre vettem a vállpántot, ami szintén segített, de nem oldotta meg a túl széles testrész gondját. Viszont megvan a próbadarabom, a szabásmintám, és most már, ennyi hordás után elég jól tudom hol, mit és hogyan kell változtatnom rajta.
Mert terveim, na azok vannak.
Például megszerettem a kék/narancs kombót, így talán újra megcsinálom (talán csak a felsőruhát, és akkor hazsnálhatom a narancs alsószoknyát)
A ruhához amúgy varrtam ujjat is, egy cuki kis hasítékkal, amit imádok (mi ez velem meg a reneszánsz hasított ujjakkal?)
Viszont a felkötött ujj még jobban lehúzta az amúgy sem túl jól álló vállát a ruhának, így inkább levettem.
Mindent összevetve, nem bánom, hogy megvarrtam, még gondok ellenére sem, sőt annak ellenére sem, hogy még egyszer meg kell csinálnom, és a színeresztés miatt még csak a "kölcsönadható ruhák" kupacába sem tudom tenni. De sokat tanultam, a következő jobb lesz, és a kék és a narancs len is kikerült a polcaimról. Ennyi épp elég.
(A képeket Sárospatakon, Simontornyán, Palmanovában és Grolléban készítette Norbert Varga, @
Bodeszphoto)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése