Heti Mintamustra

Ahogy az eheti javaslatot kerestem, arra gondoltam meg nézem az "Új a Ravelry-n" listát, és egek, mekkorát csalódtam. Mármint, az első néhány oldal nem túl finoman kidolgozott amigurumi izékkel van tele, és alig egy-egy ruhadarab, az 5. oldalig kellett lapoznom, hogy olyasmit találjak, amin egyáltalán elgondolkoznék... 

És aztán ott volt a Choose your own Canada pulóver...

Kiderült, hogy a Ravelry "Most népszerű listájának az első oldalán is ott van...

Igaz már jól bevált formulát követ, kerek vállú pulóver, adott téma köré (karácsony, húsvét, ennek a tervezőnek van egy kerti és most ez a kanadai témájú pulcsija) csoportosított tematikus mintákkal.

Mi a péntek?

 Ezen a héten egy ruhaderekat hozok az 1840-es évekből... vagy a 60-as évekből. Mindenesetre az E-bayen lehet megvenni, ITT.

A leírásban az (amerikai) polgárháború idejére teszik, de én nem vagyok ebben 100%-osan biztos, mert bizonyos elemei az 1840-es évekre tipikusak. A derékban közel egy pontba futó szűkítővarrások és a széles ujjak inkább a reformkort idézik, a széles, vállat szabadon hagyó nyakkivágás inkább az 1860-as éveket.

Egy biztos: a rövidujja jelzi, hogy esti alkalmakra szánt, valószínűleg báliruha. 

nekem tetszenek a színei és a kockás anyag is. 

Nosztalgia

A múlt hétvégén Szolnokon töltöttem egy napot, a városban, ahol felnőttem.

Mindig érdekes és ambivalens érzés, mert tinédzserként utáltam ott lakni. A családunk (apám, és anyám is) egy másik városból érkezett és mindig is amolyan kívülállónak éreztem magamat. Most, visszatekintve, azon tűnődöm, hogy ennek az érzésnek több köze lehetett hozzám (felnőttként, más helyen élve is gyakran érzem magam kívülállónak), mint a városhoz.

Bármikor, ha visszamegyek (ami azért nem túl gyakori eset), látom a város szépségét, sok részét kedvelem, szeretek ott sétálni, és azon tűnődni, milyen lenne egyik vagy másik részén lakni... különösen valamelyik folyó mellett, amik a város közepén folynak össze.

Egy csipkés workshop miatt mentem oda, ami jó alkalom volt arra, hogy jónéhány hónap után elővegyem a csipkézős cuccaimat.

Addig Norbi elsétált a Reptárba, a repülőgép múzeumba, ahol az egyik olyan kisrepülőgépet is kiállították, amit az apukám tervezett és épített. 

Utána együtt sétáltunk, és láttunk például kacsase... hátsót. 

És a Tiszapartnak olyan részét, ahol soha nem jártam, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Apuval gyakran sétáltunk mindenfelé, szóval könnyen lehet, hogy épp erre is jártunk, de tinédzserként ezen a részen soha nem jártam.

Az evezősök láttán megdobbant a szívem, mert tiniként én is eveztem itt (gondoltátok volna rólam?) és sokszor eveztem ugyanígy felfelé a folyón. 

A rózsakert mint minden késő tavasszal és koranyáron gyönyörű, de nem tudom neki megbocsájtani a helyet, ahol van. Amikor ebben a városban éltem, itt, a város közepén strand és uszoda volt, itt tanultam meg úszni, és a kamaszéveimből is sok eseménynek volt tanúja. Aztán, felújítás helyett egyszerűen eldózerolták, így bármilyen szép is a rózsakert, nekem mindig kissé keserű a szám íze.

Van egy zsinagóga a városban, ami jóideje kiállítóhelyként máködik, és egy szobor, amit egyszer már megmutattam. Valójában egy első világháborús emlékmű, de mindenki csak "Meztelenseggűnek" hívja... lthatjátok miért.

A városban két gyalogoshíd is van, az egyik a kisebb folyón, a Zagyván vezet át (most, az alacsony vízállásnál épp csak egy pataknak látszik, de, amikor a tavaszi esők vize megérkezik a hegyekből, elég magas vízszintet is tud hozni. Régen nagyon szerettem ezt a gyaloghidat, és szomorúan láttam az elmúlt néhány évben, hogy lezárték, de most pedig örömmel konstatáltam, hogy felújították és újra megnyitották. Hurrá. 

A másik gyalogoshíd a nagyobb folyón, a Tiszán vezet át, ez nem létezett, amikor ott laktam. 

Tavaly volt egy pont, amikor úgy tűnt, munka miatt többet fogok erre járni, és igazából örültem neki, de sajnos végül semmi sem lett belőle, amit sajnáltam...

(Fotók: Norbert Varga @Bodeszphoto)

Heti HV

Épp, ahogy a múlt héten azon nyafogtam, hogy úgy éreztem, kifogytam a véleményekből, úgy botlottam egy témába, mintha valaki szándékosan nyomta volna bele az orrom. 

Ez pedig az, mennyire utálom, hogy a szocial media, különösen az Instagram arra próbál kényszeríteni, hogy képek helyett videókat, reeleket posztoljak...

Bizonyos szinten értem, hogy nekik annál jobb, minél hosszabb időt tölt valaki ezeken az oldalakon, és egy videót megnézni tovább tart, mint egy képet, de MÉGIS... 

Ezeknek az oldalaknak a hőskorában a dolgok egyértelműbben voltak meghatározva, és szeretném ezeket a határokat visszakapni, amin azt értem, hogyha beszélgetni akarok valakivel, vagy a barátaim híreire vagyok kíváncsi, megyek a facebookra, ha képeket akarok nézegetni, az Instagramra, és, ha reelekre meg vidókra vagyok kíváncsi, akkor megyek a TikTokra vagy a Youtubera. 

Bosszant a tény, hogy amikor csak simán képeket szeretnék bámulni, és kinyitom az Instagrammot, egy tonna videót és reelt tolnak a képembe. Akkor is utálnám, ha a mostaninál többre használnám az Instagramot, többre, mint véletlenszerű képes naplóként feldobált képek gyűjteménye, anélkül, hogy különösebben érdekelne a követők és a like-ok száma. 

Annyival több idő és energia egy videót felvenni/szerkeszteni/posztolni, és sokan, akiket régebben követtem, abba is hagyták... 

Történelmi combfix

Ohh, végre egy olyan bejegyzés, ami a blog eredeti szellemét idézi fel... Látjátok, nem felejtettem el, hogy eredetileg egy kézműves, kézimunkás blog lenne. 

Mindenesetre láttatok már történelmi harisnyát kötni, láttatok a "texel harisnyát" tanulmányozni, végigcsinálni a rekonstrukciós projektet, még 2018-ban és azóta jónéhány párat megkötöttem, sok közülük el sem jutott ide a blogra, mert.... mert beismerem, nem a legizgalmasabb kötéseim közé tartoznak, még a tanulmányozásuk is... csak néhány embernek lehet izgalmas.

Az utolsó adagot, amit a múlt ősszel Groelléba vittem, itt mutattam meg, és egy (a legkisebb, piros) kivételével mind gazdára talált, vagy ajándékként (régóta tartoztam egy nászajándékkal), vagy megvásárolták.

Az egyiket egy olasz hagyományőrző / újrajátszó barátunk vette meg, a barátnőjének, és február legvégén küldött nekem üzenetet, hogy szeretne magának is olyan harisnyákat, amit a 17. és 16. századi ruháihoz tudna hordani. Igen, ez két pár harisnyát jelentett, egy pár "rendes" térdharisnyát, és tudnék-e készíteni neki egy párat, ami combig felár, mert a 16. századi bricseszek rövidebbek?

Hát, hogyne, fogd meg a Coca Colámat. A feketét minden különösebb gond nélkül kötöttem, azonban, amikor a combig érőn gondolkoztam... Újra kellett számolnom a hosszat, a kezdő szemszámot, a fogyasztást, azt, hogyan jutok el a térdig, különösen azért, mert a leendő tulajdonos nem volt a közelben, hogy folyamatosan felpróbáltassam vele, így csak remélni tudtam, hogy jó lesz. Jópár üzenetet váltottunk, meg tudnád mérni ezt és ezt a hosszt? most kellene ez meg ez a kerület... 

A harisnya kezdetét (és egy korai szemszámot) itt láthattatok. 

You have seen the beginning (and an early stitchcount) of it here.

I had no time or the inclination to further calculate just how many stitches in that pair of stocking, but its indication enough to say: a LOT.

Nem igazán volt időm, vagy kedvem később a teljes szemszámot kiszámolni, de azt hiszem elég, ha annyiban maradunk, hogy SOK. NAGYON SOK.

Miután eljutottam a térdéig, a dolgok könyebbé váltak, hiszen már tudtam, hogyan kell tovább haladnom. 

Sok-sok kötés volt, de szerencsére elég sokat utaztunk március-áprilisban így volt autós-kötős időm...

Láthatjátok, mennyivel hosszabb, mint a "rendes" térdharisnya (és mennyivel TÖBB kötés).

Azt hiszem elég, ha annyit mondok, hogy egy átlagos térdharisnyához 3, legfeljebb 4 gombolyag fonal kell, ennél 5 teljes gombócot használtam el, az utolsó méterig.

De végül Samuele barátom nagyon örült neki, és a méret is pont jó volt, így végül minden remekül végződött. 

Egész hétvégén viselte, még a csatába is. 

Fonal: DROPS Flora (5 motring) (A Nordfonaltól vettem)

Kötőtűk: Knit Pro 2,25

Heti Mintamustra

 Ezen a héten az Around the world sweater -t hoztam.

ha megnézitek könnyen látható, miért van a kedvenceim között.

Kerek vállrésszel, "stranded" színes technikával, tökéletes a maradékok, kis motringok, vagy hosszan átmenetes fonalak felhasználására.

Rövid komment

Ennek a bejegyzésnek tegnap (szombaton) kellett volna megjelennie, de... Bocs, a napjaim még mindig kaotikusak, de remélem, néhány napon belül vissza tudok térni a szokásos programhoz.

Mindenesetre, említettem már, hogy Firenzében beugrottunk egy fonalboltba, most képeket is hoztam bizonyítékul.

Nem végeztem túl nagy kutatást a neten, csak beírtam a gugliba, hogy "fonalbolt" (Yarnstore), és ráböktem a legközelebbire. A választék elég jó volt, bár nem igazán extra (habár rendesen le tudtam volna rabolni a Rowan tweed készletüket, ha lett volna rá pénzem- ami nem volt :-( ). 

Az eladó hölgyek viszont különlegesen kedvesek voltak.

Mi a Péntek?

Ez a Mi a Péntek bejegyzések különkiadása, ugyanis, általában olyasmiről írok bejegyzést, amint az Interneten találtam, de ma nem egy, hanem két olyan dolgot hozok, amit firenzei boltok kirakatában találtam.

Ugye, amikor Olaszországra gondolunk, többnyire az jut eszünkbe, milyen jó a kaja (különösen a pizza), és milyen jó a divat (különösen a bőráruk, a lábbelik). 

Namármost életem legrosszabb pizzáját ... igen, Olaszországban ettem, vagyis a Vatikánban (ahol, mellesleg a legvizezettebb és legdrágább Coca Colát is ittam), és a két legrondább cipőt is Olaszországban láttam, kirakatban.

Sajnos, nem jegyeztem fel sem az üzletek nevét, sem a lábbelik árát, de higgyétek el, a belvárosban, elég csicsa, "elegáns" üzletek voltak, és az áruk sokszáz Euróra rúgott. 

Az átlátszó műanyag szandál azokra az ólcsó cipőkre emlékeztetett, amit olyan gyerekek hordtak akár medencés, akár természetes vizes strandon, akik úszás helyett gyalogoltak a vízben és a lábukat féltették valamilyen sérüléstől.

A magasszárú fehér cipő pedig a kismama- vagy gyógycipőkre emlékeztetett, amit olyanok viseltek, akiknek sokat kellett talpon lenni...  

Ne értsetek félre, semmi bajom a fehér cipőkkel, a magasszárúakkal sem, a fűzősekkel sem, vagy akármivel, de ezeket így együtt csak piszok rondának láttam. 

Erre a hétre ennyi, a jövő péntekre keresek valami igazán szép ruhát, rendben? 

Firenze

Az olasz út történetét ott hagytam abba, hogy későn este érkeztünk Firenzébe: , bármikor s és a múlt heti határozott véleményben arról is írtam, mennyire szeretek utazni, legyen szó tutti turistás dolgokról, vagy csak céltalan barangolásról. 

Egy napunk volt Firenzében, és Firenze az egyik olyan város, amit nem tudunk megunni, bármikor szívesen bóklászok, ha a közelben járunk. 

Nem az első alkalom volt, jártunk már ott 2020-ban. Igen, a legnagyobb Covid időkben, és ma is azt gondolom, hogy utazással kapcsolatban az egyik legjobb döntésünk volt, hogy akkor útra keltünk. Soha többé nem fogom azokat a városokat úgy látni, olyan kevés turistával, még akkor is, ha a Pitti palota bekaphatja (de ez egy másik történet, amiben a Medici ruhákat és a Medici harisnyát szerettem volna látni, olvasnátok róla?), akkor is a legszebb, legjobb emlékeim vannak arról az utazásról.

Azóta is voltunk ott, kétszer is, és, ahogy mondtam, egyikőnk sem tudja megunni. 

Most nem voltak különösebb terveink, csak barangolni akartunk. 

Láttuk a bőrpiacot...

A kaja-piacot...

Ahogy egy bizonyos fonalboltot kerestünk (mert miért ne? :-) ) egy templomba botlottunk, amiről kiderült, hogy Cosimo Medici sírja is ott van....

Gyönyörű belső udvarral, kerengővel, és egy narancsfával a közepén...

Az alagsorban vallási relikviák vannak kiállítva, köztük több felöltöztetett egyházi szobor...

És a korábban emlegetett sír...

Mivel a kedvenc fagylaltozónk az Arno folyó túloldalán van, átmentünk a Ponte Vecchion, megettük a fagyinkat, kifosztottam a helyi könyvesbolt Kis Herceg polcát, üldögéltem a Pitti Palota előtt (hogy átrendezzem a táskámat, és belepasszírozzam a Kis Herceg gyűjteményem legújabb darabjait)...

A közeli Szentháromság téren üldögéltünk egy kicsit, zenét hallgattunk és úgy döntöttünk, hogy lehet, hogy a szomszéd utcában van a város legjobb pizzája, nem állunk sorba érte egy órát.

Majd visszasétáltunk a másik oldalra...

Másnap átautóztunk az Appennineken, és mivel hajlamos vagyok autóban rosszullevésre, hát... legyen elég annyi, hogy nem volt könnyű, a kötést is le kellett tennem úgy félúton...