Firenze

Az olasz út történetét ott hagytam abba, hogy későn este érkeztünk Firenzébe: , bármikor s és a múlt heti határozott véleményben arról is írtam, mennyire szeretek utazni, legyen szó tutti turistás dolgokról, vagy csak céltalan barangolásról. 

Egy napunk volt Firenzében, és Firenze az egyik olyan város, amit nem tudunk megunni, bármikor szívesen bóklászok, ha a közelben járunk. 

Nem az első alkalom volt, jártunk már ott 2020-ban. Igen, a legnagyobb Covid időkben, és ma is azt gondolom, hogy utazással kapcsolatban az egyik legjobb döntésünk volt, hogy akkor útra keltünk. Soha többé nem fogom azokat a városokat úgy látni, olyan kevés turistával, még akkor is, ha a Pitti palota bekaphatja (de ez egy másik történet, amiben a Medici ruhákat és a Medici harisnyát szerettem volna látni, olvasnátok róla?), akkor is a legszebb, legjobb emlékeim vannak arról az utazásról.

Azóta is voltunk ott, kétszer is, és, ahogy mondtam, egyikőnk sem tudja megunni. 

Most nem voltak különösebb terveink, csak barangolni akartunk. 

Láttuk a bőrpiacot...

A kaja-piacot...

Ahogy egy bizonyos fonalboltot kerestünk (mert miért ne? :-) ) egy templomba botlottunk, amiről kiderült, hogy Cosimo Medici sírja is ott van....

Gyönyörű belső udvarral, kerengővel, és egy narancsfával a közepén...

Az alagsorban vallási relikviák vannak kiállítva, köztük több felöltöztetett egyházi szobor...

És a korábban emlegetett sír...

Mivel a kedvenc fagylaltozónk az Arno folyó túloldalán van, átmentünk a Ponte Vecchion, megettük a fagyinkat, kifosztottam a helyi könyvesbolt Kis Herceg polcát, üldögéltem a Pitti Palota előtt (hogy átrendezzem a táskámat, és belepasszírozzam a Kis Herceg gyűjteményem legújabb darabjait)...

A közeli Szentháromság téren üldögéltünk egy kicsit, zenét hallgattunk és úgy döntöttünk, hogy lehet, hogy a szomszéd utcában van a város legjobb pizzája, nem állunk sorba érte egy órát.

Majd visszasétáltunk a másik oldalra...

Másnap átautóztunk az Appennineken, és mivel hajlamos vagyok autóban rosszullevésre, hát... legyen elég annyi, hogy nem volt könnyű, a kötést is le kellett tennem úgy félúton...