Hálókötő: Rokokó másodszor... az Aidah ruha (újra).

legalábbis, másodszor ebben az évben, mert egyrészt a rokokó az egyik kedvenc korszakom (a reneszánsz mellett), és ez nem a második rokokó ruhám (az még a petrol színű Aidah ruhám volt), de ez a második, amit az idén megmutatok nektek.

És, mint a legtöbb saját készítésű holmin, ennek is története van. Még, amikor 2023-ban jelentkeztem az Aidah ruha tesztvarrására, a B változatot szerettem volna megcsinálni, mert ezért a ruháért odavoltam.

A ruha a MET múzeumban van, a képek a Pinterestről.

Olyannyira, hogy volt is egy darab rózsaszín-fehér csíkos pamutszatén a készleteimben, pont erre a ruhára.

Azonban, vagy én rontottam el a jelentkezést, vagy már túl sokan jelentkeztek arra a változatra, hogy végül arra a változatra válogattak be, amelyiken a kis "füles" felsőrész, de a ferde szabásvonal nélkül volt. Akkor elrohantam, és másik anyagot szereztem be, az eredmény végül is remek volt, ráadásul eléggé emlékeztetett egy meglévő, eredeti ruhára, így nem bántam. (Arról a ruháról ITT olvashatjátok a blogbejegyzést)

Azonban az a ruha akkoriban készült, amikor szinte a legnagyobb volt a súlyom, és akkoriban kezdtem el komolyan fogyókúrázni, és eleinte ugyan lassan, de veszítettem a súlyomból, épp annyira, hogy ez a ruha akkor a nyár elejére már messze túl nagy volt, és ebből vészhelyzeti gyorsvarrás lett, egy 18. századi kiskabát eredménnyel.

Utána megvarrtam a fekete "Mária Terézia" francaise (francia stílusú) ruhámat. Nemcsak imádom, de ez a fazon jól működik változó testméretek mellett is, a bélést fűzéssel összébb lehet húzni, a felső ruharészt pedig kintebb vagy bentebb lehet tűzni a haslapon, így úgy is illeszkedik az alakra, ha az ember fogyott (vagy hízott).

Ugyanakkor, a legnagyobb 18. századi rendezvényünk a Győri Barokk Esküvő, ami agusztus elején van, iszonyatosan melegben, tűző napsütésben egy fehér, napfényt visszaverő kövekkel lekövezett főtéren. Vagyis MELEG van. Ami nem megy annyira jól egy fekete taft ruhával. Annyira nem, hogy tavaly volt egy pillanat, amikor azt hittem hőgutát kapok és elájulok. Na, az volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy nincs az az isten, hogy ott, olyan melegben még egyszer felvegyem azt a ruhát. És, mivel a nyáron még többet fogytam, arra gondoltam, ideje megcsinálnom azt a rózsaszín csíkos ruhát, amit évekkel félretettem.

Előástam az Aidah mintát (az eredeti teszt változat is megvan még), de csak azokat az oldalakat nyomtattam ki, amiken a felsőrész (a "bodice) vonalai húzódtak.

Természetesen csináltam próbadarabot, de kevés volt az idő, nem fotóztam varrás közben.

Szokés szerint, a hosszanti, belső varrásokat géppel varrtam, de szinte minden mást kézzel. Mint az eleje ferde szabásvonalának apró öltéseit.

Az apró keskeny hajtások letűzögetése most sem volt habostorta (harmadjára sikerült a megfelelő méretű és mennyiségű hajtásokat betűznöm).

Mivel az I Love Textil-ben kapható anyagok egy része gyári selejt, másik része maradék, és még ki tudja mi, nem csoda, hogy van köztük hibás nyomás, a rózsaszín csíkossal sem volt másképp, de azt gondoltam, hogy jócskán eleget vettem ahhoz, hogy kikerülhessem ezeket a darabokat, és alsószoknyára is maradjon... egy dologgal nem számoltam, hogy a ruha szoknyarészén széles fodor van. Aztán arra gondoltam, hogy, ha az eredeti széles csíkosból nem is lesz elég, a keskenyebb csíkosból majd marad a fodorra, de nem, abból csak annyi volt, hogy a díszítő fodrokra jusson.

Végül nagyon óvatosan kellett kiszámolnom, hogy mekkora lehet az a fodor, hogy mégis jusson is, jó is legyen, de így végül a "rekonstrukció" helyett egy "inspiried by" (vagyis eredeti darab ihlette) darab lett, viszont így nem spóroltam a díszítésen, hozzáadtam egy keveset a készleteimben megbújó kis darab rózsaszínes lila lenből, és némi selyemszalagot.