Mi történik, amikor félbehagysz egy projektet... úgy félévre?
Az én hibám volt. Teljesen. Vagyis a varrós ihlet hiánya volt az ok, amivel a tavaly év első felében kínlódtam. Próbáltam átlökdösni magam a falon, és amúgy is kellett volta egy kabát a száazadfordulós ruhámhoz (a sötétbordó szoknya-mellény szetthez), de nem akartam elrontani az erre szánt szépséges gyapjúszövetemez. Előástam hát egy darab kék gyapjúszövetet (amit egy moly már megtalált), és úgy döntöttem, készítek egy "használható próbadarabot). Persze az agyam beindult, és seperc alatt volt a fejemben egy teljes szett, új szoknyával, új mellénnyel (ezekről a következő varrós bejegyzésben), abban bízva, hogy egy ilyen századfordulós szoknya elég könnyű darab ahhoz, hogy átlökdössön ezen az idióta blokkon. Meg is varrtam a szoknyát, egészen addig, amíg az alja felvarrása volt csak hátra, és nekifogtam a kabátnak.
A Reconstructing History szabásmintáját használtam (csak azért, emrt egyszerűbbnek tűnt a Black Snail mintájánál). Igen, tudom, hogy RH mintáknak nincsen jó híre, de, ahogy akkor írtam, amikor a nadrágszoknyájukat( (osztott szoknyájukat) megvarrtam, ezeket a ruhákat úgyis próbálni kell, és a szabásmintákat inkább csak kiindulsi pontnak használom, és elég magabiztos varrónőnek gondolom magam ahhoz, hogy amúgy is ritkán olvasom el a varrási útmutatót, nem ijeszt meg, ha ez az útmutató nem a legjobb.
Készítettem egy régi anyagdarabból próbadarabot, kiszabtam a gyapjút (óvatosan elkerülve a molyrágta részt), elkezdtem megvarrni, és eljutottam addig a pontig, amikor már csak az ujjak hiányoztak. És elvesztettem a lendületemet. TELJESEN. Jó mély gödörbe kerültem, talán még annál is mélyebbre, mint, ahol az év elején kezdtem. Teljes fal. Ott volt a szoknya egy kis részen felhajtva, a tű a cérnán lógott belőle, a maradég rész leffegett, ott volt a kabát, a két ujja nélkül a varrós szobán ajtajára akasztva (ahol az amúgy folyamatban lévő dolgaim lógnak). Hónapokig. Akármikor ránéztem, elszégyelltem magam, miért nem tudom őket befejezni? Nem volt válaszom.
Aztán a 18. századi holmikkal és alsó cuccokkal nagy nehezen kirángattam magam a gödörből, és volt egy október elejére tervezett rendezvényünk. Szabad téren, Októberben, ami ugye már igazán nem az az idő, amikor az ember ingujjban és mellényben szaladgál az utcán (a korabeli szokásokat figyelembe véve, a különben is majdnem olyan lett volna, mintha félmeztelenül mentem volna emberek közé), a legfőbb ideje volt, hogy befejezzem azt a kabátot.
Na persze, de közben 15 kilónál többet fogytam, és a kabét... ummm, nem igazán illett rám. Próbáltam megtenni, amit lehetett, bevettem az oldalából, beljebb varrtam a gomblyukakat/gombokat, de nem éreztem magamban elég erőt arra, hogy teljesen szétszedjem (amihez nemcsak a teljesen megvarrt alsó részt (az a szoknya-szerű "peplum" -seszli?- az alján) és bélést kellett volna szétbontanom, hanem a teljes gallért is. Nem mondhatjátok, hogy gyáva vagyok, ha varrásról van szó, hozzatok egy kabátot és kihímzem az alját, ha kell, vagy készítek vert-csipkét az ujjára, de egy teljesen összevarrt valamit, amit amúgy is csak próbadarabnak szántam szétszedni... Ki van zárva. Az jrt a fejemben, hogy amúgy is felső/külső kabátnak szántam, mint blézernek, azt mondtam, a francba vele, befejeztem az ujját, és kipipáltam elkészült darabként.
Az ujja bevarrása sem volt egyszerű mert 1) a mintában szereplő eredeti ujja messze túl hosszú volt, és, bár vettem ki a bőségéből, 2) túl széles is. Olvastátok fentebb, elegem volt az egészből, így tettem bele egy hajtást és varrtam rá pár díszgombot.
A stiluettje messziről elég jó, de túl nagy, a hátánál is és a mellnál is bő. Még nem tudom, mit lesz vele, egyelőre a ruhatáramban van, és már használtam azóta is egy adventi rendezvényen).
Most, hogy már kipróbáltam/begyakoroltam, hogy kell ilyesmit varrni, valószínűleg újra megvarrom majd, a mostani méreteimre, és kijavítva az ujját, de addig is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése