Újrajátszó gondolatok: Fűzők és társaik. Mire valók?

Ezt a blogbejegyzést több mint egy éve igértem meg, amikor sokan betageltek egy olyan FB-postnál, ami egy olyan, jól ismert online magazine cikkét emlegették, ahol a cikk szerzője egy bizonyos ideig fűzőt viselt, és azon kesergett, milyen borzalmas élméyny volt. 

Akkor ugyan leírtam a gondolataimat, de egyszerűen nem találtam a file-t a számítógépemen, így mindig csak későbbre toltam, hogy a fűzőkről írjak. 

De, aztán, néhány héttel ezelőtt voltam egy előadáson, arról, hogyan alakították az emberek a testüket a történelem során, és persze a fűzők és társaik is felbukkantak, és megint visítoztam magamban, amikor azt hallottam mennyire voltak nyomasztóak, mennyire szenvedtek a nők, mennyire eltorzították a testüket, hogyan fűzték magukat szorosra, és így tovább, és így tovább. 

Akikkel valaha is találkoztam rendezvényen, tudják, hogy ebben a témában elég szenvedélyes tudok lenni (a másik ilyen téma, amikor arról van szó, hogy régen -gyakorlatilag a 20 század előtt bármelyik időszakban- az emberek koszsak és büdösek voltak - de ez egy másik bejegyzés témája lesz). 

Én például rendszeresen viselek fűzőt, és így elég határozott véleményem is van róluk... és nem, NEM  a paternalista társadalmi rendszerek nőket elnyomó eszközei. Az én tapasztalatom szerint, egy jól, és méretre elkészített fűző akár (sőt gyakran) kényelmesebb lehet, mint egy rossz (vagy akár átlagos) melltartó.

Amikor azt kérdezem, "Mi egy fűző fő feladata" vagy "miért viseltek a nők fűzőt?" az első válasz mindig az "hogy karcsúbbnak látszanak". 

Nos, egy fűzőnek több feladata/szerepe van, de ezek közül, az, hogy a nők karcsúbbnak tűnjenek inkább csak egy szerencsés mellékhatás, nem a fő feladat 

Mik ezek a "feladatok"?

1). Forma. Igen, ez pont annak az ellentétének tűnik, mint amit fentebb írtam, de... Minden korszaknak megvan a divatos "testformája" (Gondoljunk csak a modern kor Twiggy-jére, Cindy Crawfordjára, vagy Jennifer Lopezére). Mint:

a) a 18. században a rokokóban egy felfordított kúp forma, nincsenek igazán ívek, a melleket feltolják. 

b) a Napóleon/Regency (Jane Austen, Bridgerton) korban ez a forma inkább egy oszlop, a hangsúly az oszlopfőn van, vagyis a melleket annyira feltolják, megemelik, amennyire csak lehet. Azoknak a ruháknak, empír szabásvonalukkal a derekuk magasan, a mell alatt volt, soha, senki nem látta a nők valódi derekát. Így, amikor azt látjuk a Bridgerton első részében, hogy Featherington anyuka húzza a fűzőt, az ágyvégbe kapaszkodó lány meg visít, hogy nem kap levegőt, egyszerűen ostobaság.Részben, mert a korabeli fűzők úgy készültek, amik nem tették lehetővé a nagyon szoros fűzést (ellszakadtak volna), részben mert teljesen felesleges lett volna.

c) A viktoriánus kor elhozta a mindenki álta l jól ismert homokóra fazont.

Minden testen, még a legvékonyabbakon is van - ha nem zsír/háj, akkor izom, annyi, amit ide-oda arrébb lehet tolni, hogy a divatos formát megadjuk. Ehhez nem feltétlenül kel kisebbé tenni a testet. Tavaly, amikor korcsolyázás közben elszakítottam a fűzőmet, egy darabig az akkori méretemnél eggyel nagyobb fűzőt hordtam, de a szükséges formát így is megadta.

2) Alap. Egy "masszív" vagy inkább stabil alapot ad a ruhának. Például az én reformkori ruhám rendkívül könnyű, nyomottmintás indiai pamutvászonból készült, ami olyan lágy volt, mint egy viszkóz anyag, mégis, amikor felvettem, úgy állt, mintha akár lószőr vászonnal és/vagy merevítőkkel béleltem volna, mert alatta ott volt a fűző.

3) A mellek megtartása. Gyakran elfelejtjük, hogy az első melltartókat csak az 1910-es években készítették, bár a nőknek ugyebár évezredeken át volt mellük. Egy fűző éppolyan jól, vagy akár jobbna is megtartja a melleket, mint egy melltartó.

4) A ruha súlya okozta terhelés eloszlatása. Bár annál, mint sokan gondolnák könnyebbek ezek a ruhák (nem beszélünk több tíz kilókról), ezeknek a ruháknak mégiscsak van súlya, különösen a modern ruházatunkhoz hasonlítva. Egy március 15-ei rendezvényen kiszámultuk, hogy a reformkori öltözékem, a megfelelő alsóruházattal, alaphangon kb 22 méter anyagból van, ami a minimum: zsinóros alsószoknya, fodros és egy sima alsószoknya a ruha alatt. Az igazán divatozók, akik szélesebb (nagyobb) szoknyét akartak, ennél több alsószoknyát is viselhettek, akkár 5-6-ot is. Később, a rácsos krinolin rendkívül felszabídító volt a nők számára, mert ekkor elég volt 2 alsószoknya, de a krinolinnak is volt azért súlya. Amikor fűzőkkel együtt viseljük ezeket, a fűzők átveszik a terhelést, eloszlatják a súlyt. Ha ugyanezeket a ruhákat fűző nélkül viselném, estére sírás lenne a vége, és Norbinak könyörögnék hátmasszázsért. Fűzővel ugyanez nem okoz problémát. 

És, hát, hogy mindemellett valamennyit karcsúsíthat is? Nos, az egy szerencsés mellékhatás. 

Természetesen mindennek lehet túlzásba esni. Manapság is látunk az utcán extrán mini szoknyékat, különösen magassarkú cipőket, stb., ugyanígy voltak, akik túlzásba vitték a fűzést, de ez NEM VOLT ÁLTALÁNOS. 

A nők nem ostobák. Nem viselnének valamit évszázadokig, ami nem lett volna jó nekik.

És nem, nem vetették ki a bordájukat (olvastatok már a viktoriánus kórházakról? Olyan messzire kerülték el őket, amennyire csak lehet), és nem nem torzította el a belső szerveket sem. Ja, hogy mindenki látta a korabeli magazinokban megjelenő rajzokat? RAJZOKAT láttunk. (Nem röntgen, CT, UH felvételeket. RAJZOKAT.)

Mi a titok, amikor fűzőkről és a kényelemről van szó? 

Ahogy fentebb írtam, egy jól, méretre készített fűzőnek nem szabad kényelmetlennek lennie. 

Én is tudok hajolni, ülni, emelni, táncolni, korcsolyázni fűzőben, sőt a CIPŐFŰZŐMET IS MEG TUDOM KÖTNI. Igen, létezik a mondás "Előbb a lábbeli, utána a fűző", de nem azért, mert nem lehet fűzőben cipőt kötni. Lehet, de azért kényelmesebb mielőtt befűzzük magunkat.

Egy sokórás/egésznapos rendezvény után, amikor levesszük a fűzőinket, mi is felsóhajtunk, és gyakran viccelődünk azon, hogy jobb, ha senki, akivel aznap a fűzőkről beszéltünk, nem hall minket. DE, ne felejtsük el, hogy NEM VAGYUNK HOZZÁSZOKVA, hogy egésznap, mindennap viseljük őket. Nem hordjuk eleget, hogy hozzászokjunk. A történelem során a nők fiatal korban kezdtek valami fűzőfélét viselni (a "tréning fűzők" épp annyira tértek el a felnőttek fűzőjétől, mint manapság a kiskamaszoknak gyártott tréning-melltartók a push-up melltartóktól. 

És, hát az is tévedés, hogy manapság nem viselünk fűzőt... ajjaj, dehogynem. Csak éppen máshogy hívjuk őket. Mondjuk alakformáló fehérneműnek.