Gerald of Rivia

Mindenféle terveim voltak mára, többek közt egy elég nagydarab kézzel szövött anyagról, egy rózsaszín csíkos kardigánról, egy piros kockás szoknyáról, néhány zokniról, meg ki tudja miről, de már csak két szavam maradt mára, a'la Gerald of Rivia. 

OH, FUCK. 

New leaf, avagy a befejezés művészete

Nahát, egymás után KÉT kötős bejegyzés... A folyamatos molyolás, a több párhuzamosan futó projekt ilyen... sokáig semmi sem történik, aztán meg bumm, egyik cucc a másik után fejeződik be...

Na jó, ez némi túlzás volt, de azért... az hagyján, hogy elkészült, de rendesen le is fotóztuk. Mindenesetre, a lényeg a lényeg, kevesebb duma, több kép, és egyebek. 

Szokás szerint, követtem a mintát, addig, amíg leválasztottam az ujjakat, utána mentem a saját fejem után...

A testrészbe a derekánál fogyasztások, majd lendületes szaporítás került, az aljára néhány rövidített sor, hogy a hátsómat is takarja, plusz a mintából igyekeztem kivarázsolni egy motívumot a vállrész mintájából. 

A vállrész kötése közben, a minta kissé összehúzta, kaptam is okoskodó megjegyzéseket, hogyan kellett volna a hosszan vezetett szálakat lerögzítenem (kösz, haver, megtettem), de tudtam, hogy blokkolás után szépen kisimul majd... és így lett. 

Amikor a csíkozódóra festett zoknifonal tökéletesen illeszkedik a mintához...

Mindkét fonalat fonalturiban vettem, sima zoknifonalak, az alapszín Lana Grossa, a minta színe egy no name "sockenwolle". 

A minta Jennifer Steinglass Newleaf pulóvere. 

Fotók: Varga Norbert

Zokni

 Avagy mi történik, amikor úgy döntök, hogy a bakancsomhoz új zokni kell...

Tavaly, mielőtt Erdélybe indultunk, arra számítva, hogy komoly mennyiséget fogunk gyalogolni (megtettük, csak mondom), egy jobb túrabakancsot akartam venni a gyalogláshoz. Már útközben álltunk meg egy Decathlonnál, és ez a petrol színű darab jött velem, de valahogy nem volt az igazi... kicsit nagy, kicsit kemény, de valahogy azt gondoltam, egy vastagabb, puhább kézzel kötött zokni sokat segíthetne a dolgok állásán...  Ahha, aztán hazajöttünk, tél lett, nem utaztunk többet, az idén meg nem utaztunk... vagyis de, de jóval kevesebbet, azt is olyan helyen, ahova városnéző cipő és nem túrabakancs kellett...

Viszont a nyár végén többször autóztunk, és autóban leginkább zoknit szeretek kötni. 

bevallom a zoknikat én ritkán szoktam cifrázni... nem mondom, hogy soha, mert a végén a fejemre olvassátok... de általában, hagyom, hogy a fonalak színei beszéljenek. 

Elképesztő mennyiségű zoknifonalam van. Igen, már írtam, arra az időre vezethető vissza, amikor itthon még nem lehetett ilyesmit kapni, és ha egy-egy turiban a kezembe került, akármilyen kis maradék, hazahoztam. A színes zoknifonalaknak most sem tudok ellenállni, ha a kezembe akadnak most is elég sokat haza tudok belőlük hozni. Vannak teljes gombócok is, de a legizgalmasabb feladatot a kisebb maradékok adják... 

Eleinte mintegy szükségből párosítottam össze maradékokat, egészítettem ki más színből a zoknit, aztán annyira megkedveltem a kontrasztos sarkat / orrot, hogy a modern (vagyis nem történelmi ruhákhoz használt) zoknijaim egy részénél már akkor is így kötöm, ha különben elég lenne a fonalam..

Szinte rögtön azután, hogy a harmadik pár zokni is leesett a kötőtűről, rájöttem, hogy az idén valahogy több petrol színű holmi is bekerült a ruhatáramba, és tiszta véletlenségből ugyebár, beesett egy pár petrol színű kiscsizma is a Vateráról. 

És, ha valaki úgy gondolná, hogy mindez (mármint a lábbelik és a lábravalók színei) a véletlen műve... hát itt egy tavaly vaterázott bakancsom, meg a hozzá készült fuszekli... 

És egy tavalyi téli pipőm a saját lábtyűjével...

Ehh. ezekről a képekről jut eszembe, hogy mennyi darabról nem blogoltam itt, de hát ugye holnap is lesz nap, ugye? 

Berácsozva...

Pár éve, amikor elkezdtem a történelmi ruhákkal foglalkozni, hagyományos rácsos krinolinnal kezdtem, mindjárt kettővel, és azóta készült egy harmadik is... Most pedig Andi döntött úgy, hogy ő is szeretne 1860-as ruhát...

Bevásárolt hát abroncsvasból, vászonból, széles ripsz szalagból, és felkerekedett hozzám. 

Előástam a régi jegyzeteimet és munkához láttunk...

Az abroncsvas, az én dugi tartalékommal sem volt elég, így az utolsó karikának csak a háza és a helye volt meg, amikor Andi néhány órával később próba és fotózkodás után csomagolt...

Ha az alsószoknya ismerős, nem véletlen... ezt az én alsószoknyám, már szerepelt a blogon...

Reformkori ruha (1845)

Amíg eldöntöm, mi is legyen ezzel a bloggal (hmm, ez mintha folyton kérdés lenne.. de hát ez vonatkozik a saját életemre is. Mindig azt próbálom eldönteni, hogy mire koncentráljak.... annyi különféle dolgot szeretnék... "Jaj j szívem, milyen sovány vagy, két kamrádban megannyi vágy van... "(Szabó Balázs)

Mindenesetre egy darabiig lesz néhány utazásos bejegyzés (10 nap Olaszországban, varázslatos volt), kézimunka (ruhák, kötés, fonalas cuccok), talán hagyományőrző dolgok, leginkább a csapatunk, a Mare Temporis  Alapítvány, amit hol "az alapítványnak" hol "MTA"-nak hol "Temporisnak" emlegetek.

Feltűnt, hogy abban a pár évben amikor a legtöbb történelmi ruhámat készítettem alig blogoltam, és nem igazán mutattam meg ezeket a ruhákat, kivéve talán a tardiskék báliruhát, és a napóleon kori - rózsás- nappali ruhát. Írtam ugyan egy általános összefoglalót arról, hogy mégis mennyi anyagot használtam egy-egy ilyen összeállításban, de nézzük meg a részleteket is. Nem lesz különösebben sorrendbe állítva, sem korszakok szerint, sem elkészítés sorrendjében... egyszer talán készítek egy összefoglaló oldalt, de ki tudja mikor kerül rá sor. 

Mindenesetre nézzük ezt a ruhát az 1840-es évek második feléből. Magyarországon, ezeket az 1848-as forradalomhoz vezető éveket reformkornak hívjuk, az angol/amerikai szövegkörnyezetben ez a korai viktoriánus korszak. 

A mostani bejegyzés megírására ez, az átkötős fazonú 19. századi ruhákról szóló bejegyzés inspirált. Ez az átkötős, átlapolós fazon régóta nagy kedvencem

Micsoda meglepetés, kék... és apróvirágos... mindkét tulajdonságot kedvelem egy anyagban.

Ezt a ruhát azután készítettem, hogy volt egy nem túl sikeres kalandom egy reformkori ruhával a megelőző augusztusban. Bár a ruhát még mindig használjuk az alapítványnál, ha alacsonyabb rangú, szegényebb karaktert kell megjeleníteni. Nem sok képem van arról a ruháról, ezeket kivéve, rajtam talán egyszer volt, azon a -számomra- első Savarián-- Azóta inkább Nóri hordja, aki nálam jobban kedveli megjeleníteni az egyszerűbb karaktereket. 

A ruha varrásakor Tilda barátnőm segített feltűzögetni a hajtásokat... amit aztán le is kellett szednem, mert ahogy levettem, látszott, hogy a rétegek elcsúsztak egymáson, az egész darab elcsavarodott (hát igen, az emberi test 3 dimenziós). Napokig tartott újraigazítani, és kézzel leöltögetni. De így is hálás vagyok Tildának, nélküle ez a ruha nem jöhetett volna létre.

Amikor ezt a ruhát viselem, van rajtam alsóing, száras alsónadrág - általában azok, amiket a napóleon-kori ruhákhoz készítettem, térdharisnya, cipő, fűző, zsinóros alsószoknya, egy kisebb popsipárna, fodros alsószoknya, és még egy alsószoknya, ami elsimítja a vonalakat. 

A nyomott mintás anyag Indiából érkezett. Az indigókék alapon fehér virágos minta csalóka, lehetne akár tipikus magyar kékfestő, de nem az. Amikor rendeltem, vastagabb pamutanyagra számítottam, a nyomottmintás kartonhoz hasonlóra, de sokkal vékonyabb volt, szinte mint a viszkóz-flokon. 

A felsőrészt pamuttal béleltem, és merevítők segítenek tartást adni neki. 

A képek visszakeresésénél realizáltam, hogy ez az egyik leggyakrabban használt történelmi ruhám, de jogosan. 

Ennyi hordás után is szeretem, büszke vagyok rá, különösen az apró részletekre, a hajtásokra, a gombokra az ujján, a keskeny szegőre a derekán.

Nem beszélve a tényről, hogy bár határozottan egy nappali ruháról és nem egy báliruháról van szó, elég jól mutat tánc közben is. 

Ikea

 Amikor megfogadod, hogy sohasem készítesz Ikea paplanhuzatból 18. századi ruhát, mert mindenkinek van ilyen, a turiban meg ez jön veled szembe...

Az egyik felén egészen halványan elszíneződött, valószínűleg megpróbálom világoskékre (mi másra?) befesteni...

Olvas még valaki blogokat???

  Van még itt valaki? 

Tudom, hogy gyakran mondogatom magamnak, hogy ez egy eléggé rapszodikusan írogatott napló, magamnak, de ugye...

Igen, a blogot azért írjuk, hogy mások meg olvassák, nem? 

Azt is tudom, hogy ez a bizonyos blog eléggé rendszertelen módon van vezetve, időnként egy rakás bejegyzés kerül fel, egyik a másik után, máskor meg hetekig semmi... de beismerem, hogy a visszajelzések hiánya (umm, megjegyzések, kommentek???) nehezebb teszi a lelkesedés fenntartását (vagy úgy is mondhatnám, megkönnyíti, hogy ellustuljak, akár hosszabb időkre--)

Sőt, azt is tudom, hogy sokan azt mondják, hogy Ravelry / Instagram / Facebook, mostanában pedig egyre inkább a Youtube megöli a blogokat...de azt is tudom, hogy én például szeretek blogokat olvasni. 

Szóval lenne mondókám, meg egy rakás képem, amit megmutatnék....

Hahó, van még itt valaki?