Alatta, fölötte

A legutóbbi bejegyzésben megígértem, hogy megmutatom mit viseltem a kék pöttyös ruha alatt és fölött, szóval, tessék. Tudjuk, hogy a kiegészítők, és a ruha alatt viselt megfelelő daraboktól lesz egy öltözék igazi "viselet" és nem csak "olyasmi" vagy olyan "jelmezes", tehát érdemes alaposan átgondolni ezeket a darabokat is.

A halogatós bejegyzésben említettem, hogy két különböző turnűrt is varrtam. 

Vagyis tulajdonképpen hármat, Anna is szeretett volna egyet, én meg arra gondoltam, hogy kettőt vagy hármat készíteni ugyanolyan nehéz (vagy könnyű) így az övével kezdtünk, ez egy "lobster tail" vagyis rákfarok fazon volt, a Truly Victorian mintája alapján. 

Utána arra gondoltam, hogy az én ruhám az 1870-es évek elejét kell, hogy idézze, amikor a turnűr még épp csak alakulóban volt a korábbi kerek, majd ellipszis alakú krinolinokból, és még elég kerekek voltak, bár, a hangsúly már a hátsó részen volt. Ráadásul épp egyeztettem valakivel egy szett turnűrös ruha alá való szettről, így azt mondtam magamnak, miért ne próbálnám meg a "grand bustle"-t vagy a nagy-turnűrt, akkor meglesz a mintám, a tudásom, a tapasztalatom, ha ilyet kell készítenem, plusz lesz választásom a két fazon között.

A minta ebben az esetben is a Truly Victoriantól jött, és két dolgot kell megjegyeznem magamnak. Az egyik, hogy valószínűleg legközelebb kisebb méretet kell választanom, mivel az elejét be kellett húzni, és így is bő egy kicsit, a másik, hogy a hátsó része, túl kerek, vagyis túl lapos volt (nem is tudom melyik kifejezés a jobb, az ív túl nagy volt). Mindenesetre, belül, azt a részt, ami az íves darabokat összefogja, kétszer is keskenyebbre vettem, talán túlságosan is, így a háta sokkal erőteljesebben domborodik, szinte már polc-szerű, legközelebb jobban meg kell találnom a középutat. Ugyanakkor imádom rajta a sok fodrot, bár rengeteg anyagot "megevett" (az I love-ban mostanában kapható hímzett batisztot használtam a fodrokhoz).

Aztán elbizonytalanodtam, és amúgy is halogatós módban működtem, így megcsináltam egy rákfarok fazonút magamnak is.

Csak úgy szórakozásból. Vagy gyakorlásnak. És mert nem tudtam eldönteni, melyiket akarom, és úgyis volt olyan érzésem, nem ez lesz az utolsó turnűrös ruhám, vannak terveim és anyagom is (mondjuk egy 1880-as fazonra), és a külső ruhát addig is halogathattam. 

A turnűrhöz új alsószoknya is kellett, és tudjátok, hogy szeretem, ha izgalmas anyag villan ki egy-egy ruha alól. Most két választásom volt, a már emlegetett hímzett fehér batiszt és egy kék csíkos. Most a kék csíkosat választottam, mert... csak, mert tetszett és illett a kék ruhához. 

Ilyen az alsószoknya a próbababámon, a rákfarok turnűrrel. Az alsószoknyához is TV mintát használtam, de legközelebb óvatosabbnak kell lennem, mert eleve több piét tettem bele, és még így is kellett plusz két hajtást belevarrnom, mert túl hosszú volt. 

Végül a nagy turnűrt vettem fel a csíkos alsószoknyával, és bár van egy 1860-as fűző fölé való kisingem, az a századfordulós, amit a nagy halogatásban varrtam sokkal jobban illett ennek a felsőnek a kivágásához, végül az volt rajtam. 

Akkor pontosan mi is van a ruha alatt? Alsóing, száras alsó, térdharisnya, cipő, fűző (igen, ebben a sorrendben!), a turnűr, az alsószoknya és a fűző fölé vett kising. 

 És mi van a ruha fölött, vagyis milyen kiegészítőket használtam? 

Először is, kellett HAJ. A saját hajam rendkívül csalóka, messziről úgy tűnik nincs vele nagy gond, elég hosszú, de ugye elég fehér, és elkeserítően kevés van belőle. A póthajakkal is meg kell találnom az egyensúlyt, mert egyrészt minden ősz... akarom mondani ezüst haj teljesen egyedi, a póthaj készítők nemcsak azt felejtik el, hogy az ezüsthajúaknak is lehet szüksége pótlásra, a ritkán kapható ezüsthajak között nagyon nehéz megtalálni azt, aminek jó a színe, nem túl sötét, nem túl világos, nem túl szürke, nem túl fehér, stb. Van belőle jópár, de gyakran belefutok a nem pont "olyan, na-jó-kalap/hajháló-alatt-elmegy, és hasonló darabokba. Ráadásul, mivel kevés hajam van, az is érzékeny, ha találok is póthajat, 1.) nem nagyon van mihez csatolni, és 2.) nem nagyon van mivel eltakarni azt a csatlakoztatást. 

Most, kivételesen szerencsém volt, mert az egyik olyan ázsiai típusú boltban, ahol az alsógatyától az élelmiszeren át a zuhanyrózsáig minden van, pár csomag póthaj is volt, és ez egyik felpattintható lófarok színe épp jó volt.

És a pótcoffot a saját hajamból készített copf köré tudtam pattintani, így csatlakoztatni sem volt nehéz. 

Már csak csigákat kellett belőle varázsolnom, ehhez ezeréves, már selejtezésre váró habszivacs csavarókra csavartam... 

Lobogó forró vízbe lógattam, amíg teljesen átitatta a forróvíz, majd hagytam, hogy csontszárazra száradjon. 

Már csak egy régebbi fonatomat kellett az egészhez adnom, és meg is voltam az 1870-es hajviselettel. 

Így csak két dolog maradt: a kalap és a táska. Van két régi (úgy századfordulós lehet) antik kistáskám, de mindkettő öreg, és kezdenek szétesni, így inkább szeretném megőrizni és nem tovább nyúzni őket, ezért az előadásunk előtti estén, esélyt adva magamnak, a "ki csinál nagyobb őrültséget előző este" címreúgy döntöttem, hogy készítek egyet. Eredetileg a szalaghímzést szerettem volna kipróbálni, de már az első öltésnél csúfosan elbuktam, így maradtam a már bevált zsinór-díszítésnél, amiről tudtam, hogy meg tudom csinálni. Ez volt az első fémkeretes táskám, van még hova fejlődnöm, de így, hoyg kipróbáltam, már tudom, hogy nem ez lesz az utolsó. 

Kalapnak áévek óta őrizgetek egy, az e-bayen vásárol aprócska kalapot (Évekig nézegettem, mielőtt megrendeltem, arra gondolva, ha egyszer tényleg belefogunk a turnűrös korszakba, jó lesz hozzá). Gondoltam arra, hogy egy drótkeretes bukram kalapot varrjak, de kiszaladtam az időből,és ez a kis szalmakalap volt az én biztonsági hálóm. 

Díszítésnek szalagot használtam, kék virágokat és pár kék tollat.

Az ilyen kalapokat, szokás szerint a frizura tetején hordták, én is így tettem, és pár kalaptűvel rögzítettem.

Egy régóta meglevő horgolt kesztyűt vettem a kezemre, és ennyi volt. Az eseménytől, évszaktól, helyszíntől függően egy napernyő és egy legyező jöhetett volna még, volt is nálam, de az utolsó pillanatban úgy gondoltam, nem ad hozzá a karakterhez, és csak akadályozna, ha azokra is figyelmen kell, így az utolsó pillanatban az öltözőben hagytam őket. 

(Az első kettő és az utolsó képet Varga Norbert @Bodeszphoto készítette, a többi munka-fotó a telefonomról.)

Kék és ezüst

Kész, befejezve. Intenzív néhány hét volt, de most vége, azóta már majdnem utolértem magam a munkában, talán lassan levegőt is tudok venni, hogy meséljek. 

Persze, nem csak a varrás, bár ilyenkor az is kemény tud lenni, de egy ilyen program fejlesztése is rengeteg időbe, energiába, kutatásba és tanulásba kerül.

De most maradjunk csak a ruhánál. Ez is egy olyan történet, amelyben a múzsa több oldalról támadott. Az egyik az volt, hogy mint 19. századdal (is) foglalkozó hagyományőrző nőként persze, hogy évek óta figyeljük és evidenciában tartjuk a turnűrös ruhákat... Azt hittük, majd Budapest egyesítésének 150. évfordulója lehetőséget ad arra, hogy csináljunk is ilyet, de az elmúlt évben ez a lehetőség nem jött.

Más részről volt jónéhány méterem ebből az ezüstpöttyös kék taftból, amit a szokásos helyemen, az I love Textile-ben vettem, évekkel ezelőtt. Megvettem, mert kék és ezüst, mert pöttyös, mert taft, de sokáig nem tudtam, mit varrnék belőle...

Úgy két évvel ezelőttig, amikor is szembejött velem ő.  Na jó, nem kék volt, hanem kékeslila, a mintája is csak messziről látszott pöttyösnek, de szerelem volt első látásra, és igazi inspiráció volt. Elmentettem a képeket és időről időre visszatértem hozzájuk, akkor is, ha a fejemben az járt, hogy az első turnűrös ruhámat könnyű, nyári, csíkos pamutból készítem majd...

De akkor, november vége felé, felmerült a kérdés, csinálnánk-e egy műsort Budapest egyesítéséről, január második felében, de, ha igen, az azt is jelenti, hogy meg kell csinálnunk azokat a ruhákat, amikről évek óta beszélünk. A válasz egybehangzó IGEN volt. De, mivel a program téli volt, mégsem csinálhattam nyári ruhát... Így elsőre a nehezebb fába kellett a fejszémet vágnom.

Időközben hallottatok nyafogni a kreatív blokkról, mesteri halogatásról, de eljött a pont, amikor már nem lehetett tovább kerülgetni a forró kását. 

Volt alsóruhám, volt turnűröm, alsószoknyám, már csak maga a ruha hiányzott. Eredetileg a Black Snail szabásmintáját terveztem használni, úgy gondoltam, viszonylag kevés változtatással tudok az inspiráció-ruhához hasonlót kihozni belőle. Kinyomtattam, összeragasztottam, még egy próbadarabot is összevarrtam...

Ami épp annyira jó volt, mint, ahogy vártam (ugyanettől a cégtől származó szabásmintából a mellényemet változtatás nélkül csináltam meg), de az eredmény nem tetszett. Nem tudom pontosan miért, talán a különszabott csípőrész nem az volt, amit elképzeltem. Nem tetszett az ujja sem, egy-egy ujját két teljesen egyforma részből szabták, és az ujja felső középvonalán futó varrás nem az volt, amit a kész ruhán szerettem volna. Megkérdeztem a Black Snail csoportot, posztoltak is néhány, a minta alapján elkészült ruhát, amik egytől egyik csinosak voltak, de nem győztek meg arról, hogy nekem pont ez kell. Ekkor döntöttem úgy, hogy más megoldást keresek. Megnéztem, milyen minták vannak a Truly Victorian választékában, de nem akartam még több pénzt elkölteni szabásmintákra. Utána átlapoztam a Prior Attire Victorian dressmaker könyvet, és alaposan kitanulmányoztam a diagramokat. Megnéztem pár videót (percekig bámultam Lady Rebecca videójának kimerevített képén a világoskék felsőjét, miközben azt próbáltam kitalálni, hogyan is alakul az a derékrész), és átbogarásztam Nora Vaughn könyvét is. Bégül a BS minta felső részét (vagyis a váll és a derékvonal közötti részt alap-szabásminta blokként használtam, és köré rajzoltam. Megvarrtam a próbadarabot, és már sokkal jobban tetszett, aztán szétszedtem, itt-ott igazítottam rajta, majd még egy próbadarab és még egy, és úgy ekkortájt mondtam azt, hogy már nem utálom. 

Próbáltam képeket lőni a varrás folyamatáról, de elkapott a "flow" és így a képek eléggé hébe-hóba készültek, de itt vannak, talán mondanak is valamit. 

A szétszedett próbadarab darabjait használtam szabásmintának.

A felsőrészt az úgynevezett "flatlining" technikával készítettem, ami azt jelenti, hogy a külső anyagot és a bélést egy anyagként kezelem, hogy ezt könnyebben tehessem, össze kellett fércelnem a két réteget.

A belső varrásokat aláhajtva öltöttem le, a háta hajtás felső szélét szalag takarja el. Ha egy ideje olvasol már, tudod, hogy nekem fontos, hogy egy ruhadarab belülről éppolyan jól nézzen ki, éppolyan gondosan el legyen dolgozva, mint kívülről. 

A merevítés házának köpper (vagy danúbia? soha nem tudom melyik melyik, ez a 2 cm széles volt)-szalagot használtam, ezek kézzel vannak bevarrva. 

És ekkor jött a meglepetés. Itt volt a pont, amikor fel tudtam próbálni, és.... KICSI volt. 

Nem vagyok egészen biztos abban, miért és hogy történt, valószínűleg a próbadarab egy réteg, lágyabb anyagból készült, a végleges darab merevebb taft és a bélése pamutkarton...

Először az egészet elölről akartam kezdeni, de eszembe jutott, hogy az elejére amúgy is díszítést terveztem, és mi van, ha különszabott gomboláspántot teszek rá, és a varrásvonala úgyis eltakarja a dekoráció? Végülis így tettem.

Behúzott gombokat is készítettem. A behúzott díszítés szélét géppel szegtem el, hajszál-keskenyen (van ilyen szó? szerintem nincs... vagy most már van) és kézzel varrtam fel. Használhattam volna a gépet, de nem olyan lett volna.

A szoknyához az alsószoknya szabásmintáját használtam alapnak (ami, amúgy messze túl hosszú volt, több extra piét kellett bele varrnom), szóval ez volt az alap, de megnéztem a Victorian Dressmaker könyv diagrammját, és a Black Snail szoknyamintájának diagramját, és a három keverékéből lett a végleges szoknya mintája. Az egész szoknyát béleltem a már említett flatlining technikával (a szó tükörfordításban "laposbélés-t" jelent, ami, igen, megint rengeteg fércelést jelentett. A bélés az I love Textilből származó függönyanyag lett, ami nagy mértékben pamut, vékony, áttetsző, tehát könnyű, és mégis van egy kis tartása, a mintáját pedig kimondottam megszerettem. Soha senki nem látja majd, hacsak nem mutogatom, de szeretem az ilyen titkokat.

A szoknya kapott zsebeket is, 12 cm-es ferdepánttal szegtem el az alját, felvarrtam rá pár karikát (igazából ringli-alátéteket. A ringliket csomagban veszem, és valahogy mindig marad pár extra alátét). A szoknya hátát hosszabbra hagytam, így kis uszályom is van, de a gyűrűk és két megkötő segítségével fel is húzhatom a szoknyát rövidebbre.

A felső, "fedőszoknyával" azon törtem a fejem, csináljam-e az eredetihez hasonlóan ugyanabból a pöttyös anyagból, mint a teljes ruhát, vagy az már túl sok lenne. Talán, ha bársonyból lenne, kicsit visszafogottabbá tenne a pöttyös ruhát, és egy kis eleganciát kölcsönözne neki. Volt is egy kis darab kék bársonyom (micsoda véletlen, persze, hogy az I love textile-ből, amiről fogalmam sem volt mivé válik majd, de hát KÉK volt és BÁRSONY!

Egy rakás felső-szoknya szabásmintát megnéztem, de egyik sem hasonlított messziről sem az eredetire, így gyakorlatilag a próbababán hajtogattam be, milyen legyen.

Befejezésül ahogy az eredetin is látszik, rojttal és zsinórral díszítettem a felsőrész és a felsőszoknya széleit, és egy rakás nagy masnival azokon a helyeken, ahol az eredetin is voltak.

És itt a teljes ruha.

Egy összehasonlító kép, ami megmutatja, hogy a ruhám nem egy-az egyben másolat, hanem inkább "ispirálta" változat.

Egy közeli a hátáról:

És itt van még néhány, használat közben, miközben mesélek...

"Jöjjenek velem, majd én mesélek arról..."

"Tudják, az úgy volt..."

"Most mondják meg, nem igaz...?"

"Ha annak idején kinéztünk ezen az ablakon, azt láttuk... "

"És az újságok azt írták..."

(Ez meg az arcom, ahogy lassan befejezném a mondandóm, és azon töröm a fejem, mit hagytam ki?)

Csapatunk hölgytagjai, hárman saját-készítésű ruhában.

Sokat tanultam, nemcsak a városegyesítésről, hanem a varrásról is. 

Például azt, hogy bíznom kell magamban. Mindig azt mondom, nem szeretek szabásmintát szerkeszteni, de ha valami nem jó, bátran lehet változtatni. Amivel nem azt mondom, hogy a Black Snail szabásmintája nem lett volna jó, hiszen illeszkedett a méretemre, azon nem kellett igazítanom, valószínűleg ha olyan ruhát terveztem volna, a minta alapján hibátlan lett volna. A gond az volt, hogy az én fejemben más volt. Azt, mennyire fontosak a próbadarabok. És a próbadarabok hazudnak. De akkor is fontosak. Újra megtörtént, ami már nem egyszer, főleg a történelmi ruháknál. Hiszen vagy 40 éve varrok, talán több is. Tudom mit csinálok, és mégis, a történelmi ruháknál szinte mindig rácsodálkozom az elkészült darabra... "Jééé, ez TÉNYLEG OLYAN!", és ez hihetetlen örömöt tud okozni.

És a teljes jelenlevő csapat a fiúkkal kiegészülve.

Munkafotók a telefonomról.

Modell és esemény-fotók Norbert Varga @Bodeszphoto

Utóirat: a következő bejegyzésben megmutatom a kiegészítőket, és azt, mi van a ruha alatt.

Halogatás haladó szinten

 Most, hogy teljes erőbedobással kellene az (első) turnűrös ruhámon dolgozni, teljesen leblokkoltam. Tudom, hogy meg tudom csinálni, tudom, hogy hozzá kellene fognom, de nem megy. Hogy kevésbé szégyeljem magam, dolgozom minden máson, csak azon nem, amin kellene. 

Tulajdonképpen, őszintén szólva a sziluetthez legfontosabb két alsó réteget megcsináltam, a turnűrt magát (rögtön két változatban, mert nem tudtam - és most sem tudom még- eldönteni, melyik tetszik jobban, de erről majd később írok, amikor a teljes turnűrös cuccot mutatom). Megcsináltam a hozzávaló alsószoknyát is, de erről majd később írok. 

A három tételnek, amit ezután készítettem, története van... (mint mindig, ugyebár).

A századfordulós alsóneműk... Nos, tavaly év végén varrtam egy "historybounding" szettet, hogy legyen mit felvennem olyan helyekre, ahol a szokásos, véletlenszerű lagenlook kézzelkötöttekkel keverve nem elég (mondjuk színházba, vagy komolyabb - értsd nem pop/rock koncertekre). Szóval ehhez a szetthez készítettem egy alsószoknyát (uff, erről a teljes cuccról még mindig csak egy kapkodós telefonos képem van, a tavalyi összefoglalóban felbukkan, de kellene egy rendes fotót is lőnünk már róla). Mivel a cucc a "historybounding" kategóriába tartozik (érdekel mit takar ez a kifejezés? ha sikerül befotóznunk a ruhát, ígérem részletesen írok róla. Jó?), nem kellett, hogy az anyag teljesen hiteles legyen történelmileg, így az a lézervágott "madeira" amit az I love Textil boltjában találtam ideális volt. Mármint a minta a hímzett anyagokat idézte, kedves, romantikus hangulata volt. Az alsószoknyához azonban kevesebb elég volt, és úgy egy másfél méteres darab maradt. Mivel a reformkori alsóruháimat hordtam a századfordulós cuccokhoz is, mindig tervben volt a korszakhoz megfelelőbb alsóruházat. 

Közben, amíg a turnűrön dolgoztam, és az anyagok között keresgéltem, a maradék darab a fejemre esett. 

Úgy háromszor. 

A harmadik alkalommal már azt mondtam, ne kötekedj velem, mert kinyírlak.  És a fejemre esett negyedszer is. HÁT TE AKARTAD. Ugye? 

A Folkwear szabásmintája már megvolt, kinyomtatva, összeragasztva, a méretemben kivágva. A többméretes, borítékos szabásmintákat (pl a nagy szabásminta gyártóktól, Burda, Simplicity, stb.), nem szoktam szétvágni, hanem átmásolom, de a nyomtatható PDF más tészta, azt annyiszor nyomtatom ki, ahányszor akarom. Persze, tudom, tinta, papír így is kell, de papír a másoláshoz is kellene. 

Mindenesetre, ahogy mondtam, megvolt a minta, csak szabni és varrni kellett. A viktoriánus és századfordulós alsóruhákban a díszítésüket találom varázslatosnak, a piéket, a csipkéket, a csipkebetéteket. Nálunk persze, messze nincs olyan választék ezekből, mint egyes, tőlünk nyugatabbra fekvő országokban, így a készleteimben fellelhető pamutcsipkéket használtam. A módszeren még van mit javítanom, de nem vagyok elégedetlen. A nadrággal kapcsolatban egy kifogásom van... Az ülepe alacsony nekem (vagy inkább hosszú), de ez nem a minta hibája. Igen, tudom, hogy rövid a derekam, ugyanakkor nem szeretem a ruhákat (főleg a nadrágokat) magasan hordani. Így sem rossz vagy hordhatatlan, de legközelebb leveszek pár centit a derekából, és jók leszünk :-)

Utána megcsináltam az alsószoknyát a turnűrhöz, csíkos anyagból. Miért nem fehérből? Persze, van fehér anyagom is hozzá, de a ruhám kék lesz (micsoda meglepetés, ugye?) így úgy gondoltam, egy kék csíkos alsószoknya jól mutatna alatta. Mindenesetre, ebben az esetben is maradt egy méternél kicsivel nagyobb darab, amit nem akartam elpakolni, különben is, egy századfordulós blúz mindig jól jön, még a modern öltözködéshez is...így vettem még egy félméteres darabot, hogy elég legyen. Tudtam, ha elteszem a polcra, akkor jó sokáááááig nem veszem elő... különben is kell valami figyelem-elterelés, amíg azon töröm a fejem, hogyan is támadjam meg azt a turnűrös ruhát. Szóval így született egy újabb századfordulós blúz. Ugyanazt az Angela Clayton szabásmintát használtam, mint korábban, első sorbab, mert annak a vállrésze lehetőséget adott, hogy játsszak a csíkokkal. Jól tettem, még emlékeztem, miket kell változtatnom a mintán (pl. a vállrészt rövidebbre, az ujját szűkebbre venni), és kísérletezhettem az alsószoknyából maradt kis darab csipkékkel is. 

Ezután már nem halogathattam tovább, hiszen az esemény, amire a turnűrös ruha kell, gyorsan közeledik... De várjunk csak!!! Van még egy dolog, amivel húzhatom az időt, és mégsem igazi halogatás. Új FŰZŐRE van szükségem. Igen, egy éve varrtam egyet, de kifogytam belőle. Még mindig elég jó alapot ad, és jó példa arra, hogy nem KELL a fűzőket annyira meghúzni, hogy az ember ne kapjon levegőt benne, ahhoz, hogy ellássák a feladatukat, de gyakorolni nem árt, a fűzővarrást sem, minden egyes darab, amit megcsinálok, jobb, mint az előző, és tényleg jól jönne egy kisebb. Szerettem volna valami jópofa anyagot használni hozzá, de egyik I love-ban sem találtam olyat, ami tetszett. A fűzőket coutil anyagból a legjobb készíteni, de itthon nincs ilyen.Lehetne rendelni, de az drága és sok idő. A tapasztalataim szerint egy erősebb vászon is megteszi, például farmervászon, vagy ahhoz hasonló. Szerettem volna nyomott mintásat, de nem volt... vagyis volt egy, ami tetszett... de RUGALMAS VOLT. Ami persze nem-nem a fűzőknél. Hagyományőrző ruháknál is, többnyire. Volt, már, hogy csaltam egy kicsit, de a fűzőknél nem játszik a csalás. Így kutakodtam az anyagaim között, és találtam egy darab levendulakék damasztot, amit eleve fűzőknek vettem. Lehetne persze kicsit vastagabb, de ez van.

Ugyanazt a Red-Threaded mintát használtam, amit korábban is. Annak idején, amikor megvettem, még csak egyméretesek voltak (vagyis, ha megvette az ember, a kiválasztott egy méret mintáját kapta meg). Azóta szériázták a csomagot (tehát, aki most vásárolja meg, a teljes méret-szériát megkapja), de már így is elég sok pénzt kölöttem szabásmintákra ehhez a projekthez, így előkerestem a legutóbbi változat mintáját, és újrarajzoltam. Kivettem belőle egy centit itt, egy felet ott, így most megint van rés a fűzésnél, és fűzhetem lazábbra vagy szorosabbra is. (A korábbi változatban - a linken található bejegyzésben a készítésről is láthattok képeket- koppanásig összehúzva is volt már benne még egy kis extra hely.

De most már tényleg a ruhára kell koncentrálnom, különben mehetek alsóneműben a Vigadós fellépésünkre. 

Mi volt?

 Aludtam a történetre egyet, és úgy gondoltam, mégiscsak legyen egy összefoglaló...

Varrtam...

Kötöttem... több történelmi harisnyát, de erről majd írok egy másik bejegyzést... 

Zoknikat

És ezeket a darabokat az év utolsó három hónapjában... ebből három pulcsi, amit (akár évekkel) korábban kezdtem, és most fejeztem be, három pulóvert, egy sapkát és egy pár kesztyűt, pedig a kezdéstől a befejezésig...

Szóval, nem volt eredménytelen az év... Részletekkel azokról a tételekről, amiket még nem mutattam meg (elsősorban a kötöttek ilyenek), még jövök. 

Új Év, és akkor mi van?

Napok óta töröm a fejem, hogy megcsináljam-e a "szokásos" év végi összefoglalót/montázst... Végül nem csináltam meg, mert nem éreztem hogy szembenézzek a feladattal. 

Az az igazság, hogy amilyen boldog és optimista voltam 2018-ban és 2019-ben, sőt, még 2020-ban is, amikor a pestis a mi létezésünket is felforgatta, azért mi elég szerencsésen átvészeltük. Mindketten végig dolgoztunk, sőt utaztunk is. Amire nem számítottam, hogy miután vége lesz, én fogok kapaszkodni. 

Hát itt van, kimondtam, az évem nem volt a legjobb. Nem, nem volt a legrosszabb, azért 2008-at és a 2010-2014-es időszakot nehéz lenne túllicitálni, de a dolgok... legalábbis elég kétélűek. Vannak részei az életemnek, amik rendben vannak, de több olyan is van, ahol meg nincsenek, és nem látom, hogyan tudnék fordítani. Van olyan történet, ami biztosan nem fog javulni, ott az elengedést kellene tanulnom, de nagyon nehéz. Soha nem ment igazán, mindig makacs és fafejű voltam. Más ügyben meg van néhány elképzelésem, de soha nem voltam jó abban, hogy eladjam magam, és

Mindenesetre, a munkafronton felbukkanó gondok azért azt is jelentették, hogy a szokásosnál többet tudtam varrni, és az év vége felé egy jobb köröm volt a kötéssel is. Hosszú ideje nem teszek újévi fogadalmakat, mert soha nem sikerül betartani őket. Pillanatnyilag két konkrét projekt van a láthatáron, az újévi szerencse-pulcsit elkezdtem, és egy teljes szett ruhát kell varrnom egy nekünk-új korszakhoz.  

Azt hiszem, blogolás szempontjából sem volt túl jó ez az év, azt hiszem. Egy-két évnél többet posztoltam, de az átlagnál, pláne a "régi" blogolós éveknél jóval kevesebbet. Mivel alig látok bármilyen reakciót, soha nem tudom igazán, van-e itt valaki olvasni. Még akkor is, ha az Instagram -ismerőseimnek azt mondogatom, hogy (a blogolást, az Instagramot) leginkább magunk miatt kellene csinálnunk, és nem a követőket meg a lájkokat számolgatni, némi reakció azért mégiscsak jólesne időnként.

Van azért néhány projektem, még tavalyról, amiből az ünnepek alatt fotóztunk párat, és pár még fotózásra vár, így lesz muníció egy darabig, aztán meglátjuk.  

Más szóval, itt sem torta és rózsa a világ mindig, és néha én is megengedem magamnak az önsajnálatot és a nyafogást.