PIF Bárányok

A Pay It Forward csoportban sokáig csak nézelődtem, mert egyrészt annyira nem volt időm semmire, hogy nem mertem határidős feladatot vállalni, ráadásul, mindig azt hiszem majd elkészítem én magamnak... mégis milyen, ha pont tőlem megkérdezik valamire, hogy "Te kötötted???" (teljes joggal elvárva a "persze, ki más? a szomszéd néni? választ) és csak annyit tudok kinyögni "háát, izééé...nem...". Aztán rá kellett jönnöm, hogy nekem is megvannak a határaim, valószínűleg soha nem lesz Viajante vagy Nuvem kendőm, hacsak nem köt nekem valaki egyet... Így voltam a lyukas kendővel is... nagyon tetszett, el is kezdtem, de kb az 5. lyuksornál ki akartam kökni a szemem a kötőtűvel... szóval, amikor Réka felajánlott egyet, úgy csaptam le rá, hogy csak úgy szikrázott... erről a kendőről (is) még tartozom egy bejegyzéssel (amúgy imádom), mindössze annyi kell hozzá, hogy egyszerre álljanak rendelkezésre megfelelő fényviszonyok, és a fotós... Addig is megmutatom mi volt a én ajánlatom, ami (némi késéssel ugyan) de elkészült, és már új gazdáját boldogítja...

Mivel kézzel fonott fonalat épp elegen ajánlanak fel a csoportban, ezért másik (ha a gyöngyös kendőket is számba vesszük, a harmadik) specialitásomhoz, a fair isle sapkékhoz nyúltam...

A felajánlott lehetőségek közül a célszemély Kate Davies Bárányos (Sheep Heid) sapkáját választotta.

A fonalakat a készleteimben bujkáló zoknifonalakból válogattam.

Kötőtű :2 mm a passzéhoz, 3.00 mm a mintás részhez.

Fotók: Deli Christopher Laurent

DROPS Montreal

Október elszalad, annyi munkával, mint még szinte soha, ami persze 8az én esetemben) jó, de szinte enni és aludni sem volt időm, nemhogy fonalas dolgaimmal foglalkozni. Ha nem lett volna a Gyapjúnap (amiről még tartozom egy bejegyzéssel), és a vonatutak Szegedre és a szegedi előadások (a tanáraim az elmúlt években megedződtek, már a szemük sem rebben ha előveszem a kötőtűket), a hónapot kézimunka nélkül kellett volna zárnom.

Ráadásul amit ezeken az időkben kötöttem mind vagy "kötelező" vagy titkos projekt volt... Eljött persze az a pillanat, amikor a lelkem lázadozni kezdett, és hangosan követelte, hogy kössek valamit, csak azért mert azt JÓ kötni.

Évek óta a terveim között szerepelt a DROPS Montreal mintája (hamarosan magyarul is elérhető lesz), ami ideálisnak tűnt a célra. Kicsi, gyors és élvezet kötni!

A mintás részhez az eredetileg megadott DROPS Delight fonalat használtam, az alapszínhez azonban a Fabel helyett a most akciós Baby Alpaca Silk-et választottam.

A minta egyszerű, a fair isle- kezdőknek is ajánlom (nincsenek hosszabb átvezetések), Az egyetlen gondom a sapi formájával van, Maris barátnőnket idézve igazi szopósmalac forma... Ha mégegyszer kötném, a kisebb sapi bordás részéhez a nagyobb mintás részét kötném... sőt, talán elgondolkoznék azon, hogy lehet beret fazonra átszámolni az egészet.
Kötőtűk: Addi Colibri DPN (kéthegyű készletek) 2 mm a passzéhoz, 3 mm a mintához.
Fotó: Deli Christopher Laurent

Fonjunk Nyilvánosan!!!

Évek óta június második hétvégéje a kössünk nyilvánosan világnapja.

Ehhez pár éve csatlakozott a fonósok közössége, akik szeptemberben tartanak nyilvánosan fonós világnapot. Mi a Szent István téren a Barzilikánál, és a California kávézóban gyűltünk össze, és pörgettük az orsót. Azt hiszem jobb, ha hagyom, hogy ezúttal a képek beszéljenek helyettem.

Csak azért, hogy sohase veszítsem el

Ezt a videót nagyon fontosnak találom...
Mégis, annak ellenére, hogy többször posztoltam a Facebookon, most is hosszan kerestem...
szóval inkább ideteszem, hogy bármikor megtaláljam:

Nahát..újra :-)

Újra...

http://www.spinningdaily.com/blogs/connection/archive/2014/09/05/spindle-spinning-at-hungary-39-s-festival-of-folk-arts.aspx

Inkább csak feljegyzésként mint nagyképűsködésként...

Heti fonós

BFL, mint Blue Face Leister, vagyis kékpofájó juh gyapjújából készült.

Saját festés, hosszú átmenetes...

Elnézést a koszosnak látszó ujjakért, az nem kosz, hanem festék, a Mesterségek ünnepe előtti nagy festékes éjszakák eredménye.

kb.150 gramm, 1000 méter, 2 ágú.

Mesterségek Ünnepe

Napok óta készülök írni erről a pár napról, de nem megy. Nem tudom miért, talán mert ha leírom, akkor befejezetté válik, végleg elmúlttá talán... 

A Mesterségek Ünnepe mindig is közel állt a szívemhez. Amikor két évvel ezelőtt résztvevőként voltam kaptam meghívást, egy régi álom vált valóra, de sajnos, bármennyire élveztem és szerettem, az emberi irigységnek, féltékenységnek nincs határa, és a történetnek nem lett szép vége. Olyannyira, hogy megfogadtam résztvevőként soha többet, ha egyáltalán, csak és kizárólag látogatógént megyek ki. A seb sokáig fájt, tavaly a szemfülesek hiányolták is az augusztus 20-a körüli bejegyzést.

Így, amikor az idén kedves ismerőstől kaptam meghívást az első reakcióm határozott "nem" volt. Nem szeretnék még egy barátot elveszíteni, nem szeretném végleg meggyűlölni, ezt a számomra oly kedves rendezvényt. Komoly meggyőzésre volt szükség, amelyben sokat segített, hogy a Szolnoki Kézműves Kör vezetőjét, Deák Pétert őszintén tisztelem.

Néhány éve ismerkedtünk meg, amikor a Mesterségek Ünnepén, ez a magas, komoly szakállas, szemüveges ember ült egy hatalmas szövőszék mellett, és az én izgága, figyelemzavaros fiam szemrebbenés nélkül belemászott az ölébe, majd órákon keresztül szőttek együtt, és páncélos autóval sem lehetett volna elvontatni onnan. Azóta néhány havonta írunk vagy beszélünk, évente egyszer kétszer találkozunk, de mégis minden alkalommal olyan érzésem van, mintha gyerekkorom óta ismernénk egymást, mintha a tanárom lett volna, vagy valami ilyesmi. Igaz, hogy abban a városban dolgozik gyerekvárosi gyerekekkel, ahol én felnőttem, de bármilyen hihetetlen, nem találkoztunk annak idején. 

Lényeg a lényeg, hogy legutóbbi telefonbeszélgetésünkkor említette, hogy az idén "gyerekeket" nem hoz a vásárba, csak felnőtteket, van még hely is náluk, egy fonós bemutató meg jól jönne, lenne-e kedvem...

Így az utolsó pillanatban nagy hajrával rendeltem fonalat és gyapjút, néhány napon és éjszakán át ázott bárány, festék, és ecetszag úszott a lakásban. 

Mivel annyira az utolsó pillanatban dőlt el, hogy mégis megyek, igazán nem volt időm felkészülni arra, hogy a tálalás megfelelő módját kidolgozzam, a srácok megoldották a kérdést :-)

Az egészben az volt a legjobb, hogy úgy indultam neki, hogy ha öt napig lelkiismeret-furdalás nélkül fonhatok naphosszat, és semmi más nem történik már jó vagyok. És persze fontam, pergettem az orsót öt napig, azzal a tudattal, hogy csak ez a dolgom most, sok-sok más is történt, és itt a töredékét sem fogom tudni, vagy akarom leírni. Mindenesetre hálás vagyok, hogy ott lehettem, és nagyszerű találkozásoknak lehettem részese... Itt csak néhány képet tudok mutatni ízelítőül.

Rengeteg érdeklődő volt... ismeretlenek,

És ismerősök... Adrien, akivel a fonás közös nagy szerelmünk...

Klári néni, akivel évek óta mindig nagyon várom a találkozást. Ő is fon, igaz más módszerrel, mint én, de minden évben örömmel figyeljük a másik munkáját.

Új ismerősöket, talán barátokat is szereztem, mint Dia, aki első orsójának, és gyapjújának örül a képen...(Dia, fogszabályzó vagy sem, gyönyörű a mosolyod!).

A szemben lévő borbélyműhelyben folyamatosan folyt a munka, a "mi" srácaink is sorra kerültek.

De a borotválkozás előtt után komoly fafaragó munka folyt...

A fonás pedig csak terjedt, mint egy jólnevelt vírus

Egy ponton házigazdánk is feladta a küzdelmet, és újra orsót vett a kezébe... Péter tudja hogy kell fonni (már magában egy csoda), bár nem gyakorolja.... kivéve...

És köszönet azoknak, akik (a látogatók, érdeklődők mellett) felejthetetlenné tették ezeket a napokat.

"Péter bátyám", akivel a szakadó eső ellenére is tudtunk nevetni.

Attila...Mi vöröshajúak tartsunk össze, ugye? 

István... a hosszúhajú brigád :-)

És akikről a nagy kavarodásban nem készült kép... Evelyn, Kati, Zotya, "Zsák"....
Köszönöm, hogy részese lehettem a csapatotoknak, hogy befogadtatok, lehetővé tettétek, hogy az ünnep újra igazi ünnepet jelentsen.