A sárga út nyomában (képek)

 Úgy körülbelül egy évvel ezelőtt autóval Budapestről ki kellett ugranunk Pátyra, és az egyik kanyar után az út melletti fák „olyan” sárgák voltak… A látvány szinte mellbevágott, a lélegzetem is elakadt. Siettünk, időre mentünk, nem tudtunk megállni pár fotót készíteni, de a kép azóta is az emlékeimbe vésődött. Nagyon szerettem volna az idén is látni, lefényképezni. El is mentünk ugyanarra, de nem „olyan” volt. Lehet, hogy csak a nap sütött másképp, lehet, hogy két nappal korábban – vagy később- jutottunk el arra az útra, Vagy az a perc egy különleges rés volt a tér és idő szövetén, ahol egy másik világba pillanthattam.

Ezek az idei képek. Mindez nem azt jelenti, hogy most nem szép. Csak másképp szép.

A Pipacsos Kalap - avagy hogyan csináltam olcsó nyári szalmakalapból 18. századi Bergere kalapot.

...és, ha már a piros ruhánál tartunk, beszéljünk a kalapról, amit a ruhához viselek. Különösen, mert a kalapot díszítő pipacsok voltak, amik mozgásba lendítették a hógolyót, amiből lavina lett.. szóval a pipacsok voltak azok, amik egységes koncepcióvá fogták össze a fejemben kóborló ötleteket. És azért is, mert többeknek megigértem, hogyan csináltam. És azért is, mert az instagramon fut a #fallforcostume kihívás és a mai téma a kalapok és haj, és ez éppolyan jó nap ennek a bejegyzésnek a megírására, mint bármelyik másik.

Láttuk már a 18. században játszódó filmekre jellemző kalapokat, az Outlandertől a Poldarkig. Különleges ismertetőjelül a nagyon lapos tetejük, és viszonylag széles karimájuk. 

Azonban nem könnyen elérhetők. Igen, van néhány eladó az E-bayen, és az Etsy-n is, de a legutóbbi kavarás a Magyar Postával (nemcsak a postadíj magas, de a helyi adót ki kellfizetni rá, az EU-s adót, a magyar posta nem viszi házhoz a csomagokat ÉS még fizetni kell szolgáltatási díjat egy olyan szolgáltatásért, amit már egyszer kifizettünk, és még így sem biztos, hogy az ember megkapja a csomagját.) 

Ugyanakkor egy rakás tutorial van a neten a kalapok átalakításáról, szóval... 

Igazából ezt kisérleti példánynak szántam, mondván, ha sikerrel járok, próbálkozom majd mással is. 

Egy kínai boltban vettem a kalapot. Elfelejtettem lefotózni, mielőtt nekiestem és szétvágtam, de nagyjából így nézett ki. 

Kezdésnek leszedtem róla a dekorációt és levágtam a korona részt. 

Benedvesítettem a koronát, hogy megpuhítsam, és beleerőltettem egy kis fémdobozt. (uupszi, nincs képem a dobozról, de egy megfelelő méretű kisebb, kerek sütisdoboz). Az egészet beborítottam egy vizes törölközővel, és a gőzölős vasalóval gőzölni kezdtem. 

Először ilyen lett...

Majd további gőzölés után a dobozon, így nézett ki. 

Most már lapos volt a teteje, de még mindig magas, szóval újabb karikákat vágtam le az aljáról. 

Utána összevarrtam kívülről, és belülről is. 

Ilyen volt a varrás után, mert a korona része még nedves volt a gőzöléstől. 

Amikor száraz volt, és egyforma színű, bélést varrtam a tetejébe, és szalagot, hogy meg tudjam kötni. 

Ugyanabból a szalagból egy másik darabot egy villa segítségével beraktam, és felvarrtam a kalapra, hogy eltakarja az elvágtt és összevarrt részt.

A pipacsokkal feldíszítettem, és... Ó, hét, ahogy néztem a pipacsokat átfutott a fejemen, hogy milyen jól nézne ki rajta még néhány strucctoll. Fincsi, ugye? Volt piros strucctollam? Persze, hogy nem. (kék persze van, több árnyalatban is, hiszen a történelmi ruháim többsége mégiscsak kék, nem?) Namármost hol vegyek piros strucctollat úgy három nappal az esemény előtt, ahova fel akartam venni?  Persze az ebay-en van rogyásig, de.. lásd a fenti kirohanást a magyar posta ellen. Néztem pár magyar webshopot is, de egyik sem garantálta, hogy időben kiszállítja, akkor megkérdeztem az egyik kézimunkás csoportot, és hurrá, volt válaszuk. Az üzlet, ahol amúgy a fűzőkhöz és krinolinokhoz veszem a merevítéseket.  Eddig voltam munkával, a ruha persze még messze nem volt kész, és persze szakadt az eső. Ha valami vagyok, akkor makacs és fafejű, és piros strucctollat akartam a kalapomra. Naná, hogy az év legnagyobb viharában indultam neki, a cipőm abban a pillanatban elázott, ahogy leléptem a 105-ös buszról, de megszereztem a francos tollakat. 

Így lett pipacsos kalapom, strucctollakkal. 

Persze egy ekkora kalap nem áll meg a fejemen magáttól, kicsit segíteni kell neki, egy-két kalaptűvel, de kit érdekel. 

Lagzi, avagy a piros ruha használatban

Elmondtam már, hogyan és miért varrtam "A piros ruhát", most mutatok néhány képet a lakodalomról, hogyan mutatott az eseményen, amire készítettem. Igen, jóideje akartam már 18. századi holmit készíteni (nem csak egyet, igazából sok-sok 18. századi cuccot szeretnék), de mégiscsak a lagzira készült. Persze az a gondolat is benne volt, ha ruha van, esemény is lesz (bár a 18. századi hagyományőrzés, különösen a civil, gyakorlatilag nem létezik az országban). 

Reneszánsz hajháló

 Jól van, lenyugodtam. Próbáljuk meg újra. 

Nos, bár a hajam ezüst és hosszú, be kell vallanom, hogy más sajnos nincs sok belőle (kösz, pajzsmirigy). Történelmi ruhás eseményekre gyakran egészítem ki különféle póthajakkal, de mivel nincs túl sok, amihez ezeket rögzíteni lehetne, nhány óra után fájdalom a vége. Az egésznapos komáromi rendezvény után sírva bontottam ki a hajam, annyira fájt a fejbőröm. 

Vagyis, ki kellett találnom valamit a reneszánszhoz. Els em tudom mondani mennyire tetszik Morgan Donner szalagozott fonata, és imádom A Borgiák sorozatban látható hajakat is. Szóval ez adta az általános ötletet. Egy hajháló eltakarhatná a "kopasz foltomat" (ami nem igazán kopasz, de elég ritkás)... A Palotajátékok előtti este elég jó pillanatnak látszott ezt a hajhálót megvalósítani, nem igaz? Kissé leástam a szalag és gyöngy-készleteimbe, és van egy gömbölyű, szinte labda formájú csipkepárnám (igazi antik 120-140 éves francia darab) amire rátűzhettem a talált szalagokat, amikből megcsinálhatom a hálót.. szóval van egy párnám... valahol. Még egy kis kutakodás, és megtaláltam a párnat, csak éppen rá volt tűzve egy 16/17. századi hímzuett főkötő, ami némi St. Birgitta hímzésre várt... "Várjunk!" "Milyen főkötő?" kérdezhetnétek... "Még soha nem említettél főkötőt!"... Itt a blogon valóban nem, bár aki követ az instagramon, már láthatta. Amolyan karantén-projekt volt, amit a mai napig nem fejeztem be. A hímzést megcsináltam, és fel is tűztem a csipkepárnára, hogy egy díszöltéssel összevarrjam, és aztán szépen otthagytam.... a nyárra. Meg az őszre és a télre. És tavaszra is. Meg a nyár elejére is. Most pedig vagy összevarrom végre, vagy leveszem, és akkor TÉNYLEG soha nem fogom befejezni. 

Akkor jöhet Morgan Donner videója és a St. Birgitta stitch a főkötő összevarrásához. 

Mire befejeztem (azt az egy varrást, a francos főkötő azóta se fejezte be önmagát), már elmúlt éjfél. De, ha én csinálok valamit, azt ritkán szoktam félgőzzel, vagy csak épp elfogadhatóra.. Az egész reneszánsz ruhám ezüst/ kék színekre utazik, így a háló is lehetne nem csak kék, hanem ezüst és kék, amihez a hajam mégsem elég ezüst, ugye? 

Még jó, hogy a szalagok között ezüst zsinórok és paszományszerű izék is vannak. 

Meg gyöngyök. 

Kékek az ezüst találkozási pontokra, ezüst a kék kereszteződésekre. Csak, hogy az életem egyszerűbb legyen. Az egész kék ferdepánt szegélyt kapott néhány kis hurokkal, hogy legyen mibe beleakasztani a hajtűket. 
Volt egy általános elképzelésem a frizuráról, volt hajhálóm, de a kivitelezés csapattársam, Lívia munkája volt. 

Hátrafésülte a hajamat, befonta, és a copfot áthúzta a háló egyik lyukán (ha ez előre eszembe jut, hagytam volna külön nagyobb rést, de így is működött), utána a copfot kettéosztotta, külön-külön befonta és a hajháló köré tűzte. Volt egy plusz póthaj-fonatom, ezt egy szalaggal körbetekertem, és ezt Lívi a másik fonat köré tekerte, a kilógó szalagot pedig újra körbetekerte. Így a ritkuló hajfoltot eltakarta a háló, a póthajfonat pedig olyan magasra került, ahol már nem húzott. 

Bevallom, régen voltam ilyen elégedett a hajammal...

Munka-fotók a telefonomról.

Haj-fotók: Norbert Varga

Reneszánsz

Jól van, ennyi. Már egy ideje próbálom megírni ezt a bejegyzést. Többször is kitöröltem, mert nem tetszett amit írtam. Utoljára végre kitaláltam, hogy bár nem igazán írhatok már erről a ruháról, hiszen épp eleget láttátok itt a blogban, írhatnél a hajhálóról, és a frizuráról, amit erre az eseményre találtunk ki. Meg is írtam végre a bejegyzést, aztán az egész piszkozat eltűnt. Rákattintottam valamire amire nem kellett volna? Megint nekitoltam a lábammal a falnak a gépet, és elmozdítottam az egyik kábelt? Vagy csak úgy magától döntött úgy, hogy nem lesz együttműködő? Nem tudom, de jelnek veszem, és nem próbálkozom tovább. 

Tessék, képek, duma nélkül. A nyár közepe, Visegrádi Palotajátékok. 

Fotó: Norbert Varga

Ha szeretnétek többet tudni a hajhálóról és a frizuráról, szóljatok. Talán összehozok egy posztot. 

Utolérős... Komárom, erődnapok

Atyaég, mi lett az idővel? Olyan jól ment, hogy tartsam a havi 5-.8 bejegyzést, aztán... hova lett a nyár? Amikor is mindent megtettünk, hogy a munkával, a hagyományőrzéssel és a koncertekkel is lépést tartsunk, de az egész egy rohanás volt. Ráadásul a piros ruha, bármennyire is szeretem, és bármennyire is szüksége volt rá a lelkemnek, hogy megcsináljam, legalább másfél hetet elvett, ami után sehogy sem sikerült utolérni magam, és kétségbeesetten próbáltam valami egyensúlyt tartani. Mindennek az eredménye persze idióta alvásritmust eredményezett (aminek része volt, hogy az autóban próbáltam kiegészíteni az alvásidőmet) és nagyon kevés alkotást. Egyelőre fogalmam sincs hogyan, de a következő évre muszáj lesz kitalálnom valamit, mert... mert ezt még egyszer nem tudom végig csinálni. Van néhány apróság még, amit meg akarok mutatni, de addig is, amíg lesz olyan pár órám, amíg írhatok is, be kell érjétek képekkel. Sok képpel. Mit szóltok hozzá? 

Először nézzük, mi történt júlis elején Komáromban az Erődfeszten. Ide reformkori életmódbemutatót kértek...

Képek: Varga Norbert