2010. július 14., szerda

A second hand királynője

Akkor, hát vissza a normális blogoláshoz. Itt egy (majdnem) rendszeres bejegyzés típus, amely megörökíti a használt holmik világában tett vadászataim eredményét.

Aki ismer tudja, hogy kissé kényszeres módon öltözködöm, mindennek passzolnia kell elsősorban színben és stílusban. Egészen a fehérneműig. Kék alsónemű egy lila ruha alatt??? NEM. Nem, nem.Ehhez persze egy vagon ruhám van, de esküszöm nem költök többet az átlagnál. Érdekel hogyan alakulnak ki azok a "mix and match" tetőtől talpig öltözékek?

Ebben az esetben egy motring fonallal kezdődött, amit egy használt ruhás boltban találtam, még csak nem is abban ahonnan a legtöbb kincsem származik. Fogalmam sincs miért vettem meg, a színe nem igazán én voltam, olyan erős pinkes lila, angolul magentának hívják. Ráadásul olyan egyenetlen sodrású vékony vastag, kicsit papírszerű a fogása. Soha nem kedveltem ezeket az "art", vagy "effekt" fonalakat, azt gondolom a szép, jó, érdekes kötés helyett nem akkora poén a fonaltól elvárni a megfelelő hatást. De valamiért mégis a kezemben maradt, talán mert pamut ÉS len tartalma volt. (Mutass nekem lent, és ha fehér is máris megfogtál. Ha még gyöngyház gombok is vannak rajta tutira akarom). Ez még mindig nem magyarázza meg miért is vettem meg... Vagy egy évig lapult a dobozaim egyikének alján. A WWKIP napon majdnem elajándékoztam, sorsolásra, de épp nem találtam, és azokban a napokban elég zavaros volt minden ahhoz, hogy módszeres keresésbe fogjak.

De azután találtam egy szoknyát. A színe megint az a magentás lila (kicsit más árnyalatú asószoknyával), de a fazonja tökéletes volt, és GYÖNGYÖKKEL hímezték. Nézzétek:

Ezután, mintha csak rendelésre lenne ott találtam egy felsőt az alsószoknya színében a kedvenc márkámból, az egyik kedvenc fazonomban. És ekkor jutott eszembe, hogy lapul a fiókom mélyén egy melltartó és egy bugyi is hasonló színekben. (Bár mindkettő használt cuccos helyről származik az eredeti papírcimkék és védőfóliák is rajtuk voltak-soha senki más nem használta)...

Az már csak hab volt a tortán, hogy egy táskába botlottam hasonló színekből, egy akciós ládában, így, az még a turkálós viszonyokhoz képest is olcsó volt.

Csak amikor ez mind együtt volt, akkor emlékeztem a fonalra, aminek a színe tökéletesen illett az összeállításhoz. Néhány állásinterjú között előástam, talán jó lesz valamilyen kiegészítőhöz.
De mihez? Pamut és len, vagyis csak valamilyen könnyű nyári cucchoz jó. De kevés, még egy boleróhoz is. Az egyenetlen sodrás miatt a csipke is kizárt. Mégiscsak akkor lenne elég bármire, ha jó sok lyuk van a mintában... AHHHHH a not a drop minta alaprácsa... nagyszerű... és elég is lett...

Sok lyuk, ez azért sikerült.

5.5 mm-es rövid tűvel készült. Akik hozzászoktak, hogy tetőtől talpig fehérben lássanak a nyáron kicsit néztek... de amikor látták, hogy minden egyezik, minden passzol, tudták, hogy mégis ÉN vagyok.

(És tudjátok mit? A képen ugyan nincs rajta, de van az egészhez lila cipőm is. És a hajdísz amit Ariadnétól kaptam szintén passzol...Na azért :-)

5 megjegyzés:

Melinda írta...

Nagyon klassz kis összeállítás, én is szívesen viselném. Szeretem ezeket a színeket (is).:)

Ilonamamzi írta...

Szerintem is szuper, izléses a kollekció.

Zazálea írta...

Remek, na!

Mosolyrend Évi :) írta...

Szuper a kis kollekciód :)
Egy dizajner veszett el benne!
Talán ez egy jel az égiektől,hogy egy másik úton kell elindulnod s mással kell foglalkoznod ...

bucilla írta...

Hű de jó kis összeállítás! A sál is szuper.