2010. július 25., vasárnap

Fontam is...

Az elmúlt hetekben történtek többféle módon hatottak rám, mint amit szívesen számolnék meg... ezek közül az egyik az volt, hogy hetekig egyszerűen nem tudtam kötni. Tudom, tudom. Én aki annyi mindenen keresztül kötöttem, és meg voltam győződve arról, hogy ez tartotta bennem az ép észt. Még a nagy szakítás idején is. Én, aki képes vagyok visszafordulni a kapuból, ha nincs nálam kötés még akkor is ha csak dolgozni megyek. Most meg csak ültem és néztem a kötőtűket... ha a kezembe vettem is valamit néhány szem után leraktam. Még annyira sem tudtam koncentrálni ami a sima kötésre elég lett volna. Én, aki még a sötét moziba is beviszem a kötést...Eléggé ijesztő volt... mert hát itt ez a rengeteg fonal, mi lesz vele?
Nem is tudom miért vettem az orsót a kezembe, de hálás vagyok, mert most ez segített...

Ezt Kriszta barátném fényképezte, amikor kivittük a gyerekeket a Szabadság térre.

Így végre sikerült befejeznem a türkizkék selyem/merinót. A sálat amihez fontam már mutattam. Még maradt úgy kétszáz méternyi. Még nem tudom mi lesz belőle... talán még egyszer össze-sodrom négyágúra és csinálok valami csipkekesztyűt... vagy nem.

Megfontam az alpakkát a Helm szurdoka kendőhöz is. 200 gramm, kb 700 méter.

Ez a kisfiam keze, talán ad összehasonlítási alapot, milyen vastag (umm, vékony) is lett.

És elég puha, hogy a nyakamban is viseljem ;-)

Na és amit ezek után fontam... szépséges pihe puhaság. A legfinomabb alapanyag amivel valaha dolgoztam. Ezzel az 50 grammnyi 50% selyem-50% yak keverékkel kezdtem. Azt az orsót használtam amit Steven Kunderttől vettem. Kaptam...

420 méter a legpuhább fonalból amit valaha érintettem. Még akkor is ha én magam mondom. Legszívesebben a párnám alá tenném. Vagy fölé.

Próbáltam elég vékonyra fonni, hogy valamire elég legyen... hogy mi is lehet az a valami, fogalmam sincs...

Tetszik ez a spirálos-márványos hatás is...

Ötlet arra mit kellene kötnöm belőle?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok az új álláshoz, remélem, hogy minél előbb rendeződik minden és újra bizakodva tudsz nézni a jövőbe.

Szépek a fonalak, milyen egyenletesen, aprólékosan fonsz!

peony írta...

Köszönöm, Ági! Mostanában nem jártok a klub felé, hiányolunk!