2011. február 25., péntek

Selbu harmadszor

Harmadszor is megkötöttem, és az az érzésem ez nem volt az utolsó.
Nem sokkal azután, hogy az enyém kész lett egy kötős találkozót találkoztam Adéllal, akinek annyira megtetszett, próbálgatta, forgatta, nem akarta elengedni. Annyira meghatott, hogy bár nem nagyon szeretek másnak kötni mégid felajánlottam, hogy elkészítem neki.
Sötéstszürke, és sötétpiros Müllerben kapható Lana Grossa fonalat küldött hozzá a két színből egy-egy gombolyagot.A pirosból maradt egy kevés, a szürkéből szinte semmi.
Az ilyen "stranded" mintáknál (színes kötés, ahol, az éppen nem használt szín szálját a munka mögött vezetjük) éppolyan sokat számít, éppanyira fontos egy alapos blokkolás, mint a kötött csikéknél.
Nézzétek, elkészülte után a sapkán a minta összehúzódik, a szemek kicsit össze-visza állnak, és a sapka maga jobban hasonlít egy bilire, mint egy beret fazonra.

Kötés után melegvízbe áztattam, egy gumiszalaggal gondoskodtam arról, hogy a passzé része véletlenül se nyúljon ki, és a lakásban található 28-30 cm átmérőjú fedőre feszítettem fel.
Száradás után rögtön csomagoltam és postára adtam, így nincs élő modellen készült képem.A megérkezés után kapott levélből arra következtettem...új tulajdonosa eléggé meg volt elégedve. :-) Hát megérte. ( fonalról, amit cserébe kaptam ne is beszéljünk ;-) tuti jó vásárt csináltam)

6 megjegyzés:

ercsu27 írta...

Nagyon szép lett!
De a tiéd is gyönyörűség!

Irenka írta...

Nekem is nagyon tetszik!

nöné írta...

Szép és nagyon mutatós!

Névtelen írta...

Ez a sapka nagyon tetszik nekem. Szeretném elkérni a mintáját, ha megtennéd. Köszönöm szépen: ildikoje50@gmail.com. Üdv.: Ildikó

Timici írta...

szépséges lett!!!

inga írta...

zoknik: https://picasaweb.google.com/wizioro/SocksForSandalsAndClogs#