2017. március 5., vasárnap

Alsószoknya

A terveimben egy gazán jól szerkesztett blog szerepelt, amiben a témákat váltogatnám, itt a varrós után egy kötős bejegyzés jönne, de annyira elmerültünk a báliruha készítésében, hogy még levegőárt is alig jöttünk a felszínre, nemhogy egy fotókkal tűzdelt írás összeállítására... Így, miután a vasárnapi sokórás táncpróba után feleidő alatt összeraktuk a második krinolint is, most be kell érnetek a második alsószoknyával. Ezt egyedül készítettem, miután az elsőnél kidolgoztuk az alapvető méreteket és technikákat, kicsivel több figyelmet tudtam fordítani a részletekre is.
Például mindig elbűvöltek azok a mmini pliék, amik a viktoriánus fehérneműkön oly gyakran láthatóak, és hol lehetne jobban kipróbálni, mint egy alsó szoknya közel 5 méteres szélén. 
Került még rá egy keskeny horgolt csipke, úgy 11 méternyi. Kit érdekel, hogy a csipke közel ugyanannyiba került, mint a 4,5 méternyi 240 cm széles pamutvászon, amiből az alsószoknya maga készült.
És itt ateljes darab a régi próbababámon, aki néhány számmal kisebb méret mint én. (Annak idején, amikor Fejetlen Jucit a Fort Lauderdale-i bolhapiacon felszedtem 5 egész dollárért, nagyjából akkora méret volt, mint én... (pajzsmirigygondok, mennyire imádlak benneteket).
Most már maga a ruha jön a próbaanyagból. 

Nincsenek megjegyzések: