Nosztalgia

A múlt hétvégén Szolnokon töltöttem egy napot, a városban, ahol felnőttem.

Mindig érdekes és ambivalens érzés, mert tinédzserként utáltam ott lakni. A családunk (apám, és anyám is) egy másik városból érkezett és mindig is amolyan kívülállónak éreztem magamat. Most, visszatekintve, azon tűnődöm, hogy ennek az érzésnek több köze lehetett hozzám (felnőttként, más helyen élve is gyakran érzem magam kívülállónak), mint a városhoz.

Bármikor, ha visszamegyek (ami azért nem túl gyakori eset), látom a város szépségét, sok részét kedvelem, szeretek ott sétálni, és azon tűnődni, milyen lenne egyik vagy másik részén lakni... különösen valamelyik folyó mellett, amik a város közepén folynak össze.

Egy csipkés workshop miatt mentem oda, ami jó alkalom volt arra, hogy jónéhány hónap után elővegyem a csipkézős cuccaimat.

Addig Norbi elsétált a Reptárba, a repülőgép múzeumba, ahol az egyik olyan kisrepülőgépet is kiállították, amit az apukám tervezett és épített. 

Utána együtt sétáltunk, és láttunk például kacsase... hátsót. 

És a Tiszapartnak olyan részét, ahol soha nem jártam, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Apuval gyakran sétáltunk mindenfelé, szóval könnyen lehet, hogy épp erre is jártunk, de tinédzserként ezen a részen soha nem jártam.

Az evezősök láttán megdobbant a szívem, mert tiniként én is eveztem itt (gondoltátok volna rólam?) és sokszor eveztem ugyanígy felfelé a folyón. 

A rózsakert mint minden késő tavasszal és koranyáron gyönyörű, de nem tudom neki megbocsájtani a helyet, ahol van. Amikor ebben a városban éltem, itt, a város közepén strand és uszoda volt, itt tanultam meg úszni, és a kamaszéveimből is sok eseménynek volt tanúja. Aztán, felújítás helyett egyszerűen eldózerolták, így bármilyen szép is a rózsakert, nekem mindig kissé keserű a szám íze.

Van egy zsinagóga a városban, ami jóideje kiállítóhelyként máködik, és egy szobor, amit egyszer már megmutattam. Valójában egy első világháborús emlékmű, de mindenki csak "Meztelenseggűnek" hívja... lthatjátok miért.

A városban két gyalogoshíd is van, az egyik a kisebb folyón, a Zagyván vezet át (most, az alacsony vízállásnál épp csak egy pataknak látszik, de, amikor a tavaszi esők vize megérkezik a hegyekből, elég magas vízszintet is tud hozni. Régen nagyon szerettem ezt a gyaloghidat, és szomorúan láttam az elmúlt néhány évben, hogy lezárték, de most pedig örömmel konstatáltam, hogy felújították és újra megnyitották. Hurrá. 

A másik gyalogoshíd a nagyobb folyón, a Tiszán vezet át, ez nem létezett, amikor ott laktam. 

Tavaly volt egy pont, amikor úgy tűnt, munka miatt többet fogok erre járni, és igazából örültem neki, de sajnos végül semmi sem lett belőle, amit sajnáltam...

(Fotók: Norbert Varga @Bodeszphoto)