2016. március 14., hétfő

Inspiráló

Amióta megkötöttem az Inspira cowlt egy néhány éve, azóta motoszkált a fejemben  az ötlet, hogy a tört fair isle bordás mintát egy pulóverbe csempésszem. Szokás szerint a fonalam is megvolt hozzá majdnem éppolyan régen (azt hiszem ez az egyik oka a hatalmas fonalkészletemnek, támad egy ötletem, gyorsan beszerzem hozzá a fonalat, aztán vagy nincs időm elkészíteni, vagy elvesztem az érdeklődésem, és/vagy új projektek, ötletek foglalják el a gondolataimat.
 Azonban olyan is van, amikor egy egy fonalból, ötletből valóban megvalósult darab lesz.
Így készült ez a fentről, a nyakánál kezdett pulóver. A nyakrésze szándékosan szélesebb, lazább, alapból sem szeretem a szoros magas nyakú pulóvereket, garbóm sincs.
 The yoke is knitted in broken corrugated rib.
A széles mandzsetta lassan a márkajelzésemmé válik, ez 2 X 2-es fair isle bordás mintával készült, éppúgy, mint a passzé a derekánál. 
Erősen gondolkozom a minta megírásán (OK, határozottan tervbe van véve)....de ehhez tesztkötőkre is szükségem lenne.
Fonal: DROPS Delight (Lila) és Fabel.
Kötőtűk: 3 mm a szürke részekhez 3,5 mm a két színnel kötött részekhez
Fotók: Deli Christopher Laurent

2016. március 10., csütörtök

A borbély rúdja, vagy a barber pole hatás

Múlt heti, szinte mellékes megjegyzésem után, mi szerint nem igazán szeretem a barber-pole hatást többen kérdezték, mégis mi az?

Úgy tűnik, amióta fetalálták a borotvát, (valószínűleg az ősi Egyiptomban) voltak emberek, akik pénzért borotváltak másokat. Úgy a középkortól, szolgáltatásaikat hirdetendő. cégér helyett csíkosra festett kis oszlopokat használtak. Ezek a csíkok átlósan, spirálban futottak, színük a legtöbb országban piros és fehér volt, ami -értelemszerűen- az esetleges sérülésekből lecsorgó vért, és a fehér kötszert jelképezték. Az USA-ban a színekhez a kék is hozzáadódótt.
Ha fonással, fonalakkal kapcsolatban beszélünk a barber-pole effektusról, azt értjük alatta, amikor két (vagy több) eltérő színű szálat cérnázunk össze, így hasonló spirálhatás keletkezik, mondjuk úgy, mint ezen a korábban már mutatott fonalon a piros, narancs és rózsaszín szálak között.
Minél nagyobb a kontraszt a szálak színei között, annál erőteljesebb lesz a hatás.
Sokan rendkívül szeretik ezt.
Amikor a fraktál technikával fonunk, ez a hatás kimondottan hangsúlyos, a fonal hosszú szakaszain fordul elő.
Személy szerint, én nem rajongok érte, kivéve talán, amikor a színek közelebb vannak egymáshoz, a kontraszt nem éles, mint például a múlt héten mutatott fonal esetében.
Most már tudjátok, mire gondolok, amikor a barber-pole hatást emlegetem.

2016. február 26., péntek

Heti fonós: a könyvelő és a maradékok

Amikor utoljára fonalat/gyapjút festettem kedves barátnőm arra kért fessek neki is némi BAS-t (vagyis a DROPS Baby Alpaca Silk fonalából, ami Zsuzsi kedvence)...
"Mégis milyen színűt szeretnél? "
"Hát olyan... könyvelőset."
"És az milyen? "
"Izé..nem a te szokásos napszemüveg-kell-hozzá élénk színeid, hanem, olyan visszafogott, lilás, meg szürkés, meg rózsaszínes"
"Ahha"
A fonalat megfestettem, de maradt festékem, és ugye hasznos alapanyagot nem dobunk ki, hát előkotortam egy fonatnyi gyapjút, és minden különösebb tervezgetés, koncepció, elképzelés és hasonlók nélkül rálögyböltem a festéket.
A szösz magában olyan semmilyen volt, de amikor elkezdtem fonni... a színek szinte életrekeltek.
Cérnázás közben, pedig, ahogy teljesenváratlanul egymés mellé kerültek a színek táncraperdültek.
Igazából soha nem kedveltem a barber-pole hatást, vagyis,a mikor két eltérő színű ág egymásba csavarodik, de most kivételesen elbűvölt.
100 gramm merinó, kb 350 méter kétágú fonal.


2016. február 22., hétfő

Bárányos idők

Amennyire szeretettem az első bárányos sapit kötni, végül nem voltam igazán oda a zöld passzéért.Tudom, zöld, fű, tavasz meg minden, de mégsem. Pedig a zölddel nincs bajom (nem úgy mint a sárgával), olyannyira, hogy abból a zöld fonalból (Drops Nepal, green mix) egy egész pulóverre valót őrizgetek a készletemben.
A faonon is szerettem volna egy kicsit igazítani, így, amikor Adél azt kérdezte az egyik csoportban, kötne-e valaki egy ilyen sapkát neki, gyorsan felajánlottam az enyémet. (egyébként meg nézzétek meg a blogját, néhány bejegyzéssel korábban egy olyan kendőt mutat, amihez maga fonta a fonalat...olyan gyapjúból, amit én festettem.
Ez lehetőséget adott arra, hogy újra kössem a sapit. Ezúttal szürkét hazsnáltam az alsó széléhez, végül is ez egy téli sapka, a felső részén hópelyhek hullanak, és nálunk elég ritkán található télen ragyogó zöld fű.A kötés most sem tartott tovább egy napnál, bár ezúttal nem éjszakai kaland volt, hanem egy vasárnapi.
Csak 12 kör bodásmintát kötöttem a korábbi 16 helyett, és a felső (világoskék) sorokból is kihagytam párat (max kettőt).
Minta, Blaa bee hat
Fonal: Drops Nepal
Fotó: Christopher Laurent Deli

2016. február 19., péntek

Heti fonós- születésnapi dac

Már említettem, hogy az elmúlt ősszel és télen (ok, nagyjából Augusztus elejétől mostanáig) rendkívül elfoglalt voltam...tudom, ez így elég nagyképűen hangzik, de már az egyetem és a két állásom is annyi volt, amit éppen kezelni tudtam, és ehhez jött a magazin... Amikor azt elvállaltam, tudtam, hogy ez rendesen kibillenti az így is nehezen fenntartott egyensúlyt, de ugye arra égsem mondhattam nemet, akkor sem, ha tudtam hogy ez jónéhány átdolgozott éjszakát, a hétvége jelentésének teljes megszűnését jelenti majd, és azt, hogy kézimunkára a minimálisnál is kevesebb időm lesz majd.
Azonban, amikor decemberben eljött a születésnapom, valami elpattat és úgy viselkedtem, mint egy hisztis kisgyerek. Csak fonni akartam, semmi mást. Nem dolgozni. Nem háztartási munkát csinálni. Nem tanulni. Nem beadandót/szakdolgozatot/akármit írni. Csak fonni, és hát, ha van előnye a felnőtt létnek, az, hogy végiggondolhattam, és dönthettem úgy, hogy az elmúlt időszak után megérdemlem.

Minden különösebb terv nélkül túrtam bele a szöszös készletemnek annak  részébe, ami konkrét cél nélkül lapult, csak azért vettem meg mert azt gondoltam jópofa lehet, és kiváncsi voltam milyen lehet vele dolgozni.

Különösképp vonzódok a sokszínű, hosszában csíkos gyapjúszalagokhoz, szeretem ahogy fonás közben változnak, keverednek a színek, és szeretem a tweed-es, cirmos hatást (ja, hogy egyébként is szeretem a tweed-es, cirmos fonalakat? micsoda meglepetés).
Az első amiben a kezem megakadt ez a narancs/piros/ pink merino szösz volt. A szokásos lace fonalnál vastagabbak fonását is gyakorolni akartam,
A végeredményt pedig szeretem. Nem annyira egyenletes, mint lehetne, de ha tökéletesen egyenletes fonalra vágynék, nem dolgoznék vele hosszú órákat/napokat, hanem bemennék a fonalboltba és lebenném a polcról, nem? Szeretem a kézzel fonott fonalakban azt, hogy teljesen egyediek, és azt, hogy ezek az apró "tökéletlenségek" különleges karaktert adnak.
Ezt egy kissé még mindig túlsodortam (notóriusan gyorsan pedálozok a rokkán), bár már sokkal kevésbé, mint koábban,  
100 gramm, 2 ágú, és kb 350 méter.

2016. február 17., szerda

Ugyanolyan, csak egészen más...

Az is jó abban, ha egy kötős-horgolós magazinnal dolgozik az ember, hogy már jóval a megjelenés előtt láthatja milyen minták lesznek benne...
Amikor legelőször megkaptam a tegnap megjelent Kreatív Horgolás magazin anyagát, rögtön tudtam, hogy a benne megjelent virágos kendőt elkészítem majd.
Olyannyira, hogy nem is egy, hanem rögtön két változatban tettem ezt, és ha időm, és fonalkészletem engedné, még legalább két-három változatot el tudnék képzelni. 
Mert ez a hatszögletű minta tökéletesen alkalmas arra, hogy a színekkel és a formákkal játsszunk.
Szeretem a nagy, méretes kendőket, ezért a magazinban található változatnál jóval nagyobb, téglalap formában raktam össze először, az eredetihez hasonló télies, kicsit borongós, sötétebb színösszeállításban.
A második változatban pedig szinte csak néhány árnyalatnyit változtattam, a sötétszürke helyett egészen világosat, a pirosak, bordók helyett rózsaszíneket, a petrol helyett világos türkizt választottam, a virágokat pedig háromszöggé állítottam össze. Az eredmény egy sokkal vidámabb tavaszi hangulat.
Nem tudnék választani, de szerencsémre nem is kell :-)
Fonal: DROPS Alpaca
Minta: a Kreatív horgolás tavaszi számában megjelent virágos kendő
Fotók: Deli Kristóf

2016. február 12., péntek

Heti fonós... a pokoli projekt...

Anélkül, hogy a részletekbe mennék, legyen elég annyi, hogy ez a projekt nem tartozik a kedvenceim közé...
Túl sokáig tartott
Nehezen szereztem hozzá kölcsön kártolót (azt hiszem igazán ideje lenne beszereznem egyet)...
Időközben az élet is elém pakolt néhány akadályt...
De végre elkészült...
Az eredménnyel sem vagyok igazán elégedett...
De egy adag csipke-vastagságot is készítettem, csak úgy, mert szeretem... (nem a projektet, hanem csipkefonalat fonni)...