Hálókötő: Helló 17. század, avagy egy örömteli karácsonyi projekt

A nem túl örömteli után egy sikeres, szeretem projekt.

Amióta ismerem Norbit, tudom, hogy nem az a túl öltözős fajta. Egy pár Mustang farmer, egy tucatnyi Puma póló, és pár Puma kapucnis pulcsi. A 3 és fél év alatt kétszer láttam öltönyben, é egyet kell értenem, nem áll jól neki. Oké, talán egy nagyon drága, igazi méretes szabóságban tudnának neki jobbat csinálni, de jól akkor sem érezné magát benne. Soha nem erőltettem, nekem tökéletesen megfelel, ha fekete pólóban jön bárhova velem, még az elegánsabb helyekre, pl színházba is.

Egy kivétellel. A hagyományőrzés. Amióta jött velem, és fotózott minket, folytak a fogadások a csapaton belül, mennyi időbe telik... de ellenállt. Az egyik társunk Von Pum'a úrnak hívja annyira hozzáragadt a jellegzetes öltözéke.

Nekem fura kettős érzés volt, mert nem akartam ráerőltetni olyasmit, amiben nem érzi magát jól, másrészről viszont az én egyik szeretetnyelvem az, hogy csinálok valamit annak akit szeretek- kötött zokni, csipkekendő, és társai. Ő lehetne a legjobban öltöztetett hagyományőr, ha akarná.

A nyáron valami mégis történt, és Palmanovában már azt mondta, megpróbálja.

Hurrá, máris tudtam, hogy a karácsonyi ajándéka mindennek az alapja, egy ing lesz.

A férfiingek évszázadokon át nem változtak, tulajdonképpen ugyanolyanok maradtak a 19. század második feléig. Kisebb változások a gallérnál, a mandzsettánál, de annyi.

A legnehezebb az anyagbeszerzése volt. Persze, van lenvásznam a készletemben, de... A boltban, ahol a korábban vettem, nem tudtak szerezni, mert a Covid korlátozások miatt nem tudnak utazni. Találtam szépséges fehér lent az Eurotextilnél, de az rendkívül drága. Végül a Nathalie üzletnél vettem, a szokásosnál többet, mert az ing testrészét a szokásosnál szélesebbre kell hagynom, de úgy gondoltam, a leeső maradékot mindig el tudom használni főkötőnek, a vállat takaró "partletnek", nyakfodornak, vagy zsebkendőnek.

Megegyeztünk, hogy nem kell karaktert építenie, nem kell élőtörténelmesdit játszania, fotózhat kedvére, csak annyi kell, hogy "ne lógjon ki", szóval egy általános, öltözék jó lesz majd minden korszakban. Először a 17. századdal a kora barokkal kezdünk. Az ingek abban az időszakban ugyanolyanok, mint a 16. század végén. Rengeteg leírást, videót, blogot megnéztem.

Legjobban a méretezés izgatott, Norbi alakja nem átlagos. A szokásosnál jóval nagyobb derékbőségét számításba kell venni, és én kétségbeesetten a legjobbat akartam csinálni már elsőre. Ráadásul, még az ősszel, lemértem a fontosabb méreteket, amolyan mellékes módon, és most meglepetésnek szántam az inget, így nem szaladgálhattam, hogy minden mérést ellenőrizzek.

A legnagyobb segítséget Morgan Donner videója, sőt, annál is többet a blogbejegyzése adta.

A beszélgetés Axel Bartholomew Boy-jal szintén óriási segítség volt, aki rámutatott néhány kulcspontra, amire érdemes figyelni.

A biztonság kedvéért hogy a tuti is abszolút tutti legyen átnéztem Matthey Gnagy mintáját is, és összehasonlítottam Morgan tanácsaival, és úgy éreztem, Morgané... nem is tudom. Mindenestre, ahol kérdéses volt, ott Morgan javaslatait használtam végül.

Persze a legfontosabb dologgal kezdtem:

Hadd érezze otthonosan magát a ruhájában.

És, ha már benne voltam a hímzésben, megcsináltam a nyakkivágás hasítékának alját is:

Majd folytattam a többi varrással.

A hosszú belső varrásokat most is géppel csináltam, de a többi kézi varrás volt. A varrásszélek aláhajtva, kézzel leöltve, a betétet kézzel bevarrva, így akkor sem látszik gépi varrás, ha kifordítjuk az inget.

Ennek a vállbetétnek a csúcsára különösen büszke vagyok.

A húzás az ujján:

Sokáig tanakodtam a záródásokon. Az adott korszakban, a megkötők voltak igazán elterjedtek, de nem akartam kicseszni Norbival, azt akartam, hogy jól érezze magát az ingében. Gombokat készítettem hát.