2016. december 8., csütörtök

Ingrid aki Flora

Azt hiszem elég nyilvánvaló, hogy totális szerelembe estem a DROPS Flora fonalával... a macskás sapi után azonnal egy teljes pulcsit kellett kötnöm belőle. Jó ideje figyeltem már az Ingrid pulcsit, jó lehetőségnek tűnt hát a kettőt összepárosítani. Annyira el akartam kezdeni, hogy rám annyira nem jellemzően még kötéspróbát sem kötöttem, csak úgy belevágtam. Tudom, tudom, nagy kockázatot vállaltam, és itt-ott igazítani is kellett a dolgokon, de végül is, azt hiszem elég jól sikerült.
A minta szuper, és jól megírt, legalábbis, a vállrész mintája utánig, mert onnan (szokás szerint) a saját fejem után mentem, első sorban több szemet adtam a raglánvonalhoz, hogy az én evezős karom is beleférjen.
Az ujjához piros szegélyt adtam, valamivel szélesebbet, mint a tervező a magának kötött pulóveren.
Az egészet az eredetinél hosszabbra, majdnem tunika hosszúságúra kötöttem, az alján pedig megismételtem az ujja szélére kötött mintát és széles piros szegélyt.
 Mindent összevetve, továbbra is imádatosnak tartom a fonalat, a minta klassz, és elégedett vagyok az eredménnyel. After all I am still in vove with the yarn, and pretty much like the pattern, so I think I am satisfied.
Fonal: Drops Flora - a teljes pulóver összesen 325 gramm súlyú
Minta: Ingrid by Isabell Kraemer
Kötőtűk: Knit Pro Zing körkötőtű és Addi Kolibri KHK (kéthegyű kötőtű készlet):
2.5 mm a bordásmintához, 3 mm a harisnyakötéses részekhez és 3.5 mm a mintához.

Nincsenek megjegyzések: